Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály
Terike,
egy városnak alig nevezhető település tanítójának leánya
volt. Apjára igazán ráillett a 30-as évek jelzője, a „nemzet
napszámosa”. Sok szegény és néhány eszes diák tanításában
soha bele nem fáradó pedagógus, az iskola igazgatója mellett
egyetlen férfi volt a három, már lassan vénkisasszonynak számító
tanítónővel kiegészült tanári karban. Felesége, Mária
varrónőként igyekezett kiegészíteni az igen szűkös tanítói
megbecsülés pengőit, hogy a négy, egyre jobban eladósorba növő
leányaikat legalább a szomszéd város polgári iskolájába
járathassák és némi kelengyére valót is összegyűjthessenek
nekik.
Terike
volt a legidősebb a maga 19 évével, de még gyermek korában őt
elérő tüdőbetegség miatt fejletlenebbnek látszott az egy-két
évvel fiatalabb húgai mellett. Ezért ő csak az elemi iskolát
végezte el, de házitanítója, az őt nagyon szerető édesapja,
szinte mindenre megtanította húgai felsős tankönyvéből, amit
azok a polgáriban tanultak. Édesapjának is, és Terikének is az
irodalom volt a kedvence, a magyar irodalom mellett a német irodalom
jeles alkotóinak könyvei is megtalálhatóak voltak a család
szerény házi könyvtárában.
 |
| kép: Jian Guo - Forest King |
A
szegénységnek nehezen viselhető tél lassan a végéhez közeledett
és eljött a várva-várt farsang ideje, az azt megnyitó első
farsangi bál. A Tanító úr leányai is, Édesanyjuk szorgos
kezeinek hála, szép új ruhában várták a remélt táncosokat,
gavallérokat. A kisváros és környékének minden lábát mozgatni
tudó ifjú embere is igyekezett kicsípni magát, kifényesíteni a
kopott cipőt, csizmát. Így tett Márton is, egy környező tanyán
élő, idős szüleit másfélév alatt elvesztő, néhány örökölt
földjén gazdálkodó, már 25. évét taposó fiatalember. Nemcsak
a várostól távollévő tanya miatt, hanem Márton zárkózott
természete miatt is társasággal, ismeretséggel nem nagyon
dicsekedhetett. Pedig apjától örökölt zárkózottsága mellett,
szíve minden szépre, jóra nagyon nyitott volt, akárcsak az
édesanyjának az őt nagyon szerető jó szíve. Úgy érezte, ezen
a bálon biztosan megtalálja élete párját, mert már nagyon
üresnek érezte azt a kicsi tanyát, amit nemrégen még hárman
laktak. Márton a bálban is nagyon visszahúzódott volt, sokáig
nem mert felkérni senkit sem, csak amikor már szinte minden legény
táncba vitte partnerét, akkor nézett körül a még szabad lányok
között, akik a rosszmájúak szerint, petrezselymet árultak. Így
akadt meg tekintete a kicsit sápadt, de nagyon szépen varrott,
élénkszínű ruhában álldogáló és édesanyjával beszélgető
Terikén.
Valami
bizsergést érzett, amikor felkérte táncolni a csinos lányt. Nem
tudni van-e ilyen, de ez szerelem lett az első tánc alatt. Legalább
is mind a ketten így érezték és pirulva mesélték, lány a
szüleinek, fiú a jó barátjának. Ha pedig szerelem, akkor további
találkozások, kisebb ajándékok és egymás titkainak megismerése
volt az, aminek hatására Márton végre erőt vett zavartságán és
megkérte szüleitől Terike kezét, hogy lehessen az élete párja,
gyermekeinek anyja, munkájában igaz társa. Szülők boldogan adták
áldásukat, mert Márton igen tisztességes, dolgos ember hírében
állt és abban bíztak, hogy a házasság és a tanyasi jó levegő
Terike nyavalyájára is jó hatással lesz, talán még fel is
erősödik ettől. A pár hónap múlva megtartott esküvő és
lakodalom igen szerény keretek között zajlott, bár a templomi
esküvőn igen sokan voltak, hiszen nagyon tisztelték a Tanító
urat és családját.
Terike,
Márton kocsijával költözött ki a tanyára, magával vitte
ruháit, kedvenc holmijait és édesapja által neki adott könyveket,
így Goethe legszebb írásait tartalmazó kötetet is. Húgai
nemcsak sokáig integettek nekik, de Isten bizony -ra ígérték,
hogy gyakran meg is látogatják a bő fél év alatt tanyasi
asszonnyá vált nővérüket. Ígéretüket, ha nem is olyan
gyakran, de megtartották.
- 2
-
Terikének
könnyű volt a háziasszonyi teendőket megszervezni és ellátni,
mert Márton édesanyjának kezemunkája még mindig látszott és
érződött az egész házban. A kiskertben nagyon sok minden
megtermett, a baromfiudvar sosem volt híján szárnyas jószágnak,
az ólban pedig mindig hízott egy malacka a téli vágásra. A várva
várt gyermekáldás is hamar megmutatta első jeleit, Terike sokat
hányt és bizony sokat köhögött. A kisváros mindenki által
szeretett doktor bácsija megnyugtatta, a magzat szépen fejlődik, a
tanyasi levegő nagyon jót tesz a beteg tüdőnek, a hányinger és
köhögés lassan majd elmúlik, ahogy közeleg a szülés ideje,
amit április végére, május elejére ígért az orvos. Így is
lett. Április 30-án hozta ki kocsin Márton a bábaasszonyt, de a
kis Bálint csak május elsején jött a világra, nem nagyon
megkínozva szülőanyját. Mondta is a bába, ez a gyermek csak úgy
könnyedén idepottyant ebbe a csúf világba. De sem Terike és
Márton, sem az immár nagyszülőkké lett Bálint tanító úr és
Mária asszony, de még a hugicák sem látták csúfnak a világot,
annyira örültek a kis jövevénynek. Az is örülhetett világra
jöttének, mert szinte az első pillanattól habzsolta a neki oly
ízletes anyatejet. Mondta is Mária nagymama, hogy most szívja
magába az erőt és az egészséget. De ebben a szerető nagymama
tévedett, mert a tápláló anyatejjel a betegséget is szívta
magába, hiszen Terike tbc-je nem múlt el, csak lappangott
tüdejében. Bálintka, bár szépen nőtt, de sokat is
betegeskedett, így elég gyakori látogatója volt Terikével együtt
a város doktor bácsijának. Ő azt mondta, olvasta a kevés ilyen
irányú szakirodalomban, hogy a gyermek már a magzatvízben
megfertőződhet, ha az anya aktív tbc-s beteg, de bízni lehet
abban, hogy a növekedésével a szervezete is erősödik és
legyűrheti, vagy csökkentheti a gyilkos kórt. A jó táplálkozás
mellet a megfázásra kell nagyon ügyelni, ez volt a jó tanácsa.
Bálint
születésekor a nagyszülők Grimm válogatott meséit hozták
ajándékba, ami aztán a gyermek két éves kora után szinte
mindennap lapozva lett, mert Bálintka olyan ámulattal hallgatta, a
tündérekről, manókról és más hősökről szóló meséket,
hogy Terikének is és Mártonnak is öröm volt esténként
felolvasni egy-egy mesét. Ezeken Bálintka olyan szépen elaludt,
hogy biztos volt, álmában tovább éltek ezek a mesefigurák.
Három
éves korára vidáman szaladgáló, kacagó kis örökmozgó
legényke lett. Gyakran ment ki Mártonnal a földekre, de legjobban
a kopott bőrlabdát szerette rúgni. Márton, amikor csak tehette
nagy focicsatákat vívott kipirult fiacskájával, hagyva, hogy ő
nyerje a meccset. Egy nyári délután is 10 rúgott gólig ment a
mérkőzés és a 10:9-es Bálint győzelemig bizony alaposan
megizzadtak. Kölcsönös kézfogás után Márton máris indult ki a
földre, a még kint lévő lekaszált herét összeszedni, Terike
pedig bent a házban cseresznyét rakott el télire. Mártonka nagyon
kimelegedett, ezért lehúzódott kedvenc rejtekhelyére, a répás
verembe, ahol kellemes hűvös volt. Csak amikor Terike már
észrevette a kinti nagy csendet és hívni kezdte, akkor bújt elő
a jó hűvösből. Este a vacsoránál nem a megszokott jó étvággyal
falta a finom falatokat, hanem fáradtságra hivatkozva ágyba
kívánkozott, kérve az esti mesét. A jó Tündérkirályról szóló
mese vége felé már aludt is kipirult arccal.
Éjszaka
aztán keserves sírásra ébredtek a megrémült szülők. Először
azt hitték az orkánszerűen kitört vihar ébresztette fel
Bálintkát és attól ijedt meg, de amikor meggyújtották a
petróleumlámpát és odamentek kiságyához, akkor látták, hogy a
gyermek teste szinte lángol, olyan tűzforró volt és zihálva
kapkodja a levegőt. Terike rögtön priznicet rakott rá, hogy
csökkentse a lázat és gyógyteával igyekezett megitatni a szinte
magánkívül lévő gyermekét. A láz és a zihálás viszont nem
csökkent és Bálintkának már sírni is alig volt ereje. Márton,
azonnal fogd be a lovat, én addig megágyazok a szekérderékban és
rohanjunk az orvoshoz. Márton már indult is, de az ajtóból
visszafordult, gyorsabb lesz, ha lóháton viszem, bugyoláld be jó
alaposan, máris nyergelek.
- 3
-
Ahogy
ment ki, a huzat is kivágta az ajtót, majd a szél bevágtatott a
szobába, magával lesodorva a polcról egy könyvet, Goethe legszebb
írásait.
A
kinyílva leesett könyvből a halvány lámpafénynél is el
lehetett olvasni a vers címét,
TÜNDÉRKIRÁLY
Ki
vágtat éjen s viharon át?
Egy
férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy
védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja
a karját: ne érje veszély.
"Fiam,
miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
-
Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején
korona, palástja leng...'
"Fiam,
ott csak egy ködfolt dereng."
"Szép
gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok
tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok
csudaszép játékokat ám
s
ad rád aranyos ruhákat anyám."
-
Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A
Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
"Fiacskám,
csendbe maradj, - ne félj:
a
száraz lomb közt zizzen a szél."
"Szép
gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd:
lányaim várnak nagyon, -
táncolnak
is ők, ha a hold idesüt
s
majd álomba ringat gyönge kezük."
-
Hát nem látod... ott - nem látod, apám:
a
tündérlányok már várnak reám. -'
"Fiam,
fiam, én jól látom: amott
a
nedves fűzfák törzse ragyog."
"Úgy
tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd:
jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
-
Édesapám, ne hagyj... ne – megállj:
megragad
- elvisz a Tündérkirály...'
Megborzad
a férfi, hajszolja lovát.
Fel,
felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik,
teste-lelke sajog:
ölében
a kisfiú már halott.
A
kisváros temetőjében megint igen sokan voltak, hiszen nagyon
tisztelték a Tanító urat és családját, sokakat megrendített a
kis Bálint korai halála és a fiatal szülők nagy bánata.
A
számtalan sír között nagyon sok volt, amely alatt a Morbus
hungaricus áldozatai nyugodtak, akiket Tündérkirályként
csábított magához a Rémkirály.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése