Dwayne Hudson: Időbe zárt halál

– Mindig ámulatba ejt, hogy az emberiség több ezer éves történelme alatt elkövetett számtalan gaztett után még mindig vannak emberek, akik képesek a perverziót magasabb szintre emelni – egyenesedett fel Tehát Tamás, és beletúrt deresedő hajába, majd kollégájához fordult. – Mit gondolsz, ez szürrealista művészetnek számít?

A szobába épp belépő Trill Dávid felnézett jegyzettömbjéből és megvonta a vállát.

– Szerintem bűncselekménynek számít.

kép: Julie de Waroquier -Unconscious Life

 Tamás arcán halvány mosoly futott át, majd hanyag eleganciával odalépett társa mellé, szétcsapta vörös béléses éjfekete Crombie kabátját, és zsebre dugta kezét. Övén ott lógott szolgálati fegyvere a pneumatikus tokban, mellette egy apró, téglalap alakú szerkezettel, amelyen egy kék led világított halványan. Ha az utcán futnánk össze Tehát Tamással, inkább gondolnánk, hogy valamelyik nagynevű egyetem professzora, semmint rendőrnyomozó.

Ugyanígy Trill Dávid is előbb néznénk minimálbérért gürcölő munkásnak, semmint rendőrnek. Kopott, rojtos farmernadrágjában és nyúzott motoros dzsekijében nem nyújtott éppen illusztris látványt. Az ő övén nem volt pisztolytáska, se különös szerkezet, csupán egy hosszú, vékony bőrtok lógott le róla, amely vékony szíjjal rögzítette tartalmát: egy fából készült pálcát.

Wágner Szilvia: Nagymama húslevese

     Emlékszem, megkértem, pontosan mondja el. Ne vegyen semmit sem egyértelműnek, ne gondolja, hogy tudom, mert nem. Lépésről lépésre magyarázta. Mindig kitért rá, hogy mely folyamat után, mit fogok látni. Mit jelent, ha habosodik, mit az, ha nem. Mitől olyan igazi. Miért mondják rá, hogy erőt ad, miért, hogy meggyógyít.

kép: Natalia Ciobanu - Grandmother 7 

     Késő este volt. Állt a bál a konyhában. Nem miattam. Más is meg akarta főzni, csak megivott helyette mást. Véres volt a vágódeszka, az ajtókeret. Szegény kezét mindig metélte. Akkor is, ha ivott, akkor is, ha nem. Elfog a rosszullét a sajnálattól. Létezik, hogy összeszorul a gyomrod és kiül az ajkad fölé, pontosan az orrcimpáid alá a nedvesség. Nekem rendre kiszökik. Nem az iszonyattól, hanem az annyi év után most már felesleges féltéstől.

Czégány Szandra: Várva várt ihlet

kép: Night Terrors by cocoaferrett

Ó, a francba, csak kezdjek el írni valamit. Komolyan. Csak pár sort, a többi majd úgyis jön magától. Ezt komolyan nem hiszem el. Tényleg most nem jön semmi, mikor egy hetem van a leadási határidőig. Jellemző. Végül is költő vagyok vagy mi. Jönnie kellene mindig. Talán fel kellene másznom a Parnasszusra ihletért. Vagy az Olümposzra.

Á, inkább pihentetem a dolgot, lemegyek energiaitalért. Persze, szinte azzal van tele a hűtő. Ja, meg a tegnapi szendvicsem maradéka. Lehet, hogy rendelnem kellene valamit, mielőtt éhen maradok.

– Hát, nem ártana – feleli szinte bólogatva Angie, a macskám.

– Te is éhes vagy, mi? – simogatom meg a fejét.

1. Szigeti Letisa: Az énekes

A "Képekbe dermedt világok" pályázat első helyezett novellája

kép: Kekai Kotaki - The Druid

Anyám csak egyetlen gyermeket hozhatott világra a halála előtt, és apám nem vett maga mellé másik feleséget. Engem a falubeli asszonyok nevelgettek: megetettek, felöltöztettek, és történeteket meséltek nekem az északi, vad földekről, ahol még szabadon járnak az erdődémonok. Fákban rejtőző szellemekről, alakváltó démonokról beszéltek. Úgy tartották, hogy az északi népek békében élnek ezekkel a lényekkel, beszélnek velük, és a védelmüket élvezik.
     – De már nem sokan maradtak – mondta apám, mikor az északiakról kérdeztem –, mert hanyatlik a tudásuk. Egyre többen felejtik el a régi nyelveket. De nekünk szükségünk van a szövetségükre.
     Az északi, szabad népek tőlünk csaknem olyan idegenek voltak, mint a fosztogatók. A régi történetek egy népről szóltak, nem sokról, de ez a nép aztán szétszakadozott, és a régi testvérek eltávolodtak egymástól. Akadtak, akik tisztásokon települtek le, kivágták a fákat, és házakat építettek. Mások ott maradtak a lombok alatt, hogy őseik tudását gondozzák, és együtt táncoljanak az erdei szellemekkel. Megint mások pedig a fekete hegyekbe vándoroltak, ahol a föld hideg és kietlen. Élelmet nem sokat ad, de fémet igen, és a fémből fegyvereket lehet kovácsolni. A hegyek hidege megkeményítette azokat az embereket, elfeledtetett velük minden rokonságot, és kegyetlenné tette a szívüket. Így hát időről időre elhagyták otthonukat, előbújtak a hegyek rejtekéből. Portyázó csapataik rátámadtak a békés falvakra, elraboltak mindent, amit bírtak, és lemészárolták az útjukba kerülő embereket. Így halt meg anyám, aki menekülni próbált a fosztogatók elől, de lándzsát döftek a hátába.