Schuller Emil: Tündérkirály

Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály


   Idősebb Kovács Márton adószakértő és befektetési tanácsadó tavalyelőtt örökölt egy meseszép, nyitható tetejű tűzpiros autót, és most elindult vele a fél országon át, hogy a fiával együtt végre meglátogassák azt a tanyát, amit a nemrég elhunyt távoli rokona ráhagyott, - mint az egyetlen élő nagykorú örökösére! A kisfiával, az öt éves sokat betegeskedő, csenevész Marcikával, végre felszabadultan, vidáman nevetgélve száguldoztak az autópályán a lenyugvó napsütésben. Márton gyerekként sokszor töltötte ott a nyarat azon a tanyán, jó pár éven át. Van annak már vagy húsz éve is, mikor utoljára ott nyaralt. Akkoriban nagyon tetszett neki a tanyasi élet. Ez a hét nap szabadság, amire már régóta vágyott, pont jókor jött. Most, hogy így rászakadt ez az örökség, úgy tervezte, hogy megtartja azt a tanyát. Legalább lesz hová lejárni ebből a zsúfolt, zajos fővárosból a csend, és nyugalom e kis szigetére, ide a jó, tiszta, szinte harapható levegőre. A kollégái irigyelték is miatta, hogy immár ez az örökség, - ez a tanya, ahová most éppen tartottak, - ez a negyedik szerencse, mely az elmúlt években érte.

Kornis Virág: William

Versből novellát - vers: William Blake - Tigris

kép: Brian Smith - Spectrum

   William egész órán rajzolt. Elmélyült igyekezetében orra a papírt súrolta.

   A tanár odament a háta mögé. Nem szólt, csak nézte. Kicsi, görbe hátú gyerek volt William, mindenki csúfolta.

   Most ránézett vizenyős, zöld szemével, szemüvege megvillant.

   – Még nem vagyok készen – mondta és visszafordult a lap felé.

   Nem kellett sürgetni őt, hiszen dupla órájuk volt rajzból. A többi gyerek már elveszítette a figyelem fonalát, felugráltak, zajongtak, megmutatták egymásnak az elkészült munkákat.

   – Csendesebben – mondta a tanár és elindult, hogy rendbe szedje őket.

   Néhány pad úgy állt, mintha az égből dobták volna a padlóra. A lelkesebb segítettek rendet rakni. A tanár összeszedte az elkészült rajzokat és az ablak mellé állt, hogy megnézze.

   A gyerekek ügyesek voltak és általában teljesítették a feladatot. Ám mindig akadt olyan, aki nem jól értelmezte a tanár szavait.

   – Azt kértem tőletek, hogy állatokat rajzoljatok – mondta csöndesen. – Nem autót és nem házat.

Kotsy Krisztina: Tolvaj

Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály

 

– Hogy van a gyerek? – kérdezte José, amikor az esti félhomályban belépett a házba.

Nem is volt igazán ház. Inkább odúnak kellett volna hívniuk, ha őszinték akartak volna lenni saját magukhoz. Belökte maga mögött az ajtót. Odasietett az összetákolt ágyhoz, ahol a fiú feküdt. Letérdelt melléjük a csupasz földre, felesége vállára tette a kezét, és az asszony arcát fürkészte. Tudta ő is, ez az érintés pusztán leheletgyenge vigasz, ami aligha enyhíthet azon, hogy a lelkük együtt szenvedett a gyerekkel, annyira sajnálták.

kép: Anna Kowalczewska - Winter

– Tűzforró. Félrebeszél… – mondta csüggedten, lehajtott fejjel az asszony. Elsírta magát.

– Valamit tennünk kell, mert nem jó ez így, Marietta. Nem jó…

– Nem tudom, mit tehetnék még, José… Egész nap mellette vagyok, borogatom, imádkozom érte, és...

– … csak nem javul… – suttogta szomorúan. – Evett? Hahh! Mit evett volna… – megszívta az orrát, majd folytatta. – Nem jó ez így, Marietta. Nem jó… – mondta elkeseredve, és megsimogatta a gyerek izzadt fejét. Megborzongott a forróságától, és ösztönösen összébb húzta magán a kabátját, aminek elnyűtt anyagán át régóta szabadon járt-kelt a szél.

Köles Hajnalka: Kedves Árpád!

 Versből novellát - vers: Tóth Árpád - Lélektől lélekig

 A kép készítőjének Facebook oldala: Everything You Can Imagine Is Real

Minden történet egy lányról és egy fiúról szól. Idősekről, fiatalokról, egyedülállókról és házasokról, szeretőkről, barátokról vagy ellenségekről. Milliónyi lehetőség, de egyvalami örök: örök a nő

és örök a férfi.

kép: Vörös Eszter Anna - Engedd, hogy a varázslat záporozzon rád.

„ A határidők motiválnak” – gondolkozott Hanna, hazafele tartva a héven, kipillantva a sötét éjszakába. Két nap van hátra a leadásig, és még el sem kezdte a pályázatot. Egyszer átvillant az agyán, hogy talán hagyni kellene a fenébe az egészet, de nagyon jól tudta, hogy sose bocsátaná meg magának a kihagyott a lehetőséget.

Írni, mit is kellene írni. Az agya lázasan pörgött, pedig tudta jól, hogy írni csak úgy tud, ha elcsendesedik. Ha egyedül van. Ezért is nem tudott írni annyi ideig, mert túl sok volt benne és körülötte minden, túl sok volt a probléma, ami lekötötte az energiáit. Hát már ennek is vége, egyszerre minden problémája megoldódott. Egyedül van.

Besötétedett már, az ablakon kifelé nézve az orráig se látott. Csak a sötét éjszaka.

„ Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd,

Távol csillag remegő sugarát.”

Ez a vers nem hagyja nyugodni. Mintha kifejezetten hozzá szólna, mintha neki akarna mondani valamit. De ugyan mit? Talán, hogy értse már meg, fogja már fel, hogy mi történik körülötte. Hát mi történne? Semmi. Ugyanaz, mint mindig, ugyanaz a játék, amit már számtalanszor végigjátszott. Már megint ő akart többet, ő képzelt mást, ő akarta jobban. Aztán nem kellett. Van ez így.

Igazából, nem is kellene ezzel az egésszel foglalkozni, mindjárt itt vannak az ünnepek, készülnie kell, a munkahelyén is őrültek háza van, nincs ideje pályázatokat írni.

Fenyves Barbara: Forróság

 Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály

Bence úgy érezte, mintha tüzes kemencébe rakták volna, égett minden porcikája. Muszáj volt lehűlnie egy kicsit, de nem tudta mit tegyen. Felült az ágyban. A szoba sötét és ijesztő volt, próbált nem gondolni azokra a szörnyekre, amiket még az osztálytársa, Roli mesélt neki. Kiszállt az ágyból, majd kilesett az ajtón. Hangokat hallott lentről. Lábujjhegyre állt és halkan lépdelt a folyosón, amíg a lépcső tetejéhez nem ért. A hangok lentről jöttek, a konyhából. Pár lépcsőfokot lejjebb araszolt amilyen halkan csak tudott, így már láthatta a szüleit, ahogy veszekednek a konyhában.

​kép: ​

Tysmeokuiqaa by RHADS

– Nekünk nincs pénzünk erre! – kiabálta az anyukája. Sápadtnak, fáradtnak tűnt. Halványan még rémlett előtte egy másik énje, mikor mosolygósan, kipirult arccal nézett rá és szinte sugárzott. De olyan régnek tűnt, még így is, hogy csak nyolc éves volt.

– Igen, tudom, hogy nincs, de ez segíthetne – válaszolt az apja. Ő is másnak tűnt. Mintha kevesebb lett volna a haja, az arcán pedig mélyebbek lettek a ráncok. Csak mostanában szokott Bence ilyen apróságokra felfigyelni.

– Szerinted én nem tudom? De akkor sincs pénzünk – mondta és a végére elvékonyult a hangja. Leült az asztalhoz és kibuggyant pár könnycsepp a szeméből.

– Tehetnék valamit. Ott van Laci, ő segíthetne…

Nagykutasi Tibor: Tigrisek a hómezőn

Versből novellát - vers: William Blake - Tigris

„– Tigris! Tigris! – kiabálták bele eszeveszetten a hófödte városka lakói az éjszaka csendjébe.

Bősz morgásától menekülésbe kezdtek az emberek, ki merre látott a hótól haloványan derengő sötétségben. Házak közé, dohos pincékbe húzódtak a veszedelem elől, minél távolabb, hogy kikerüljenek a fenevad látóköréből.

Megelőzte a híre. Senki nem találkozott még vele, mégis tudta mindenki, mekkora pusztítást tud végezni.

Ahogy a Tigris megállt a városka főterén, némaság ült a tájra. Tudták, fülel. Kisvártatva nyugat felől hallatszott ugyan az a velőt rázó, kísérteties hang, mint pár perccel korábban. Aztán egyszer csak elősejlett félelmetes alakja a szitáló hóesésben. Majd szépen, lassan kirajzolódott robosztus, tekintélyt parancsoló egész teste. Aztán még egy követte, a városka szélén elterülő erdő peremén. És még hat másik, szinte egy időben. Falkában indultak vadászni, és céltudatosan haladtak előre. Előbb az apróbb nyugati településeket fogták uralmuk alá, majd vérszemet kapva, kelet felé haladva bemerészkedtek egyre nagyobb városokba is.

kép:

​​

Roswitha Schrom -

​ Siberian Tiger - Beauty and Elegance

Körbezárták a várost, és álltak mind, támadásra készen. Aztán az, amelyik először jutott be a településre, és bevárta társait, végre megmutatta iszonyatos hangját. Megelégelte a várakozást, és támadásba lendült kiszemelt áldozata felé. Majd rázendített körülötte a nyolctagú halálzenekar is, és mind kiadta torkából azt a csontig hatoló üvöltést, amit ha egy ember meghall, soha el nem felejt.

Eszeveszett riadalom és kétségbeesés ült a város lakóira. Fejvesztve próbáltak menekülni, ki merre lát, feldöntöttek mindent, ami lelassíthatja a halálosztagot...

Nagykutasi Tibor: Vészjósló fényképek

Versből novellát - vers: Tóth Árpád - Lélektől lélekig

 

kép: Jemina Frdierika - I have your soul

Kinézett az ablakon, keresztül a rideg üvegen. Tekintete a távoli magasságokba révedt, szemeivel a fekete égboltot pásztázva a sötét éjszaka némaságán át. Csillagok százait látta haloványan pislogni.

Nem volt csillagász, nem ismerte a sziporkázó ég csillagképekre tagolódó rendszerét. Csupán annyit tudott a fénypontok kesze-kusza halmazairól, hogy a Földtől billiónyi mérföldekre lebegnek valahol a semmiben, onnan látszik jőni pislákoló fényük évezredekig a légüres téren át.

Szerette kerekesszékében ülve az eget kémlelni. Ilyenkor mindig eszébe jutott a világ hatalmassága, hogy mekkora a Föld, s milyen apró porszem ő is ezen a bolygón. Gondolatban beutazta az egész Univerzumot, lépdelt csillagról csillagra, harcolt űrlényekkel. Ugrált, hisz álmaiban megtehette.

Viccadict: Rézvörös csábító

Versből novellát - vers:  Madách Imre - Veszélyes játék

Trey nem várt semmit az éjszakától. Csupán barátai unszolására tartott velük a szokásos összezördülésre. A bár ajtaja előtt álldogált, fejében a menekülési útvonalat tervezgette. Csak otthon akart ülni, bekapcsolni egy jó filmet vagy játszani egyet a jól bevált, értelmetlen számítógépes játékai egyikével, amiből édesanyja véleménye szerint rég ki kellett volna nőnie.

Fáradt sóhaj kíséretében lenyomta a kilincset, közben gondolatban átkozta magát, amiért olyan erősen hű volt az ígéreteihez. Tudta jól, hogy a barátai csak jót akarnak neki, a részvételéhez pedig azért ragaszkodnak annyira, mert teljesen tisztában voltak vele, hogy Trey maga alatt van. Hónapokig tűrték, hogy magába zárkózzon a szakítás után, de mostanra megelégelték a dolgot és önkényesen eldöntötték, hogy az élete nem mehet így tovább. Talán igazuk volt, és valóban elő kellett már bújnia a csigaházából.

kép: John M. Smith - Copper Rose

Mikáczó Alexandra: Lázálom

Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály

kép: Wielaw Piesak - scene from Goethe's fairy tale

Sötét, viharos éjszaka. Csupán a hold és néhány a felhők közül előbukkanó csillag ontja fényét az indigószín égbolt felől a kietlen tájra, valamint az időnként könyörtelenül, nagy robajjal lecsapó villámok, melyek minden lelket megrémisztenek. Minden élőlény, még a legapróbbak is elmenekültek már az égszakadás elől. Életnek nyoma sincs a vidéken. Vagy mégis... Amott egy kihalt erdő, benne keskeny ösvény. Egy lovas vágtat rajta, átkarol valamit... valakit. A lovas egy apa, karjaiban tartja egyetlen kisfiát. Öleli, takarja, óvja a süvítő széltől egyetlen kincsét, jobban, mint tulajdon szeme világát. Hiszen rajta kívül nincs már senkije. A felesége belehalt a szülésbe. Utolsó kívánsága az volt, hogy óvja egyetlen gyermeküket. S a férj megígérte neki, hogy így tesz bármi áron. Azonban ezen ígéret nélkül is életét adná érte, ha kellene, úgy szereti őt.

András Zoltán: Morbus hungaricus, a Rémkirály

Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály

Terike, egy városnak alig nevezhető település tanítójának leánya volt. Apjára igazán ráillett a 30-as évek jelzője, a „nemzet napszámosa”. Sok szegény és néhány eszes diák tanításában soha bele nem fáradó pedagógus, az iskola igazgatója mellett egyetlen férfi volt a három, már lassan vénkisasszonynak számító tanítónővel kiegészült tanári karban. Felesége, Mária varrónőként igyekezett kiegészíteni az igen szűkös tanítói megbecsülés pengőit, hogy a négy, egyre jobban eladósorba növő leányaikat legalább a szomszéd város polgári iskolájába járathassák és némi kelengyére valót is összegyűjthessenek nekik.

Terike volt a legidősebb a maga 19 évével, de még gyermek korában őt elérő tüdőbetegség miatt fejletlenebbnek látszott az egy-két évvel fiatalabb húgai mellett. Ezért ő csak az elemi iskolát végezte el, de házitanítója, az őt nagyon szerető édesapja, szinte mindenre megtanította húgai felsős tankönyvéből, amit azok a polgáriban tanultak. Édesapjának is, és Terikének is az irodalom volt a kedvence, a magyar irodalom mellett a német irodalom jeles alkotóinak könyvei is megtalálhatóak voltak a család szerény házi könyvtárában.

kép: Jian Guo - Forest King

Szabó Jolán: Szerelmek

Versből novellát - vers: Madách Imre - Veszélyes játék

Mindig magamnak keresem a bajt és csak a vakszerencsének köszönhetem, ha sikerül kimásznom belőle.

kép: Angelpunk - Love

Huszonöt évesen itt lakom egy üzlethelyiség tizenhat négyzetméteres raktárában, az utcai bejáratú trafik hátsó részében, és nem panaszkodom, mert nem kell fizetnem érte, sőt, pénzt keresek, mert a nagybátyám jóvoltából csütörtök délután kettőtől vasárnap este tízig dolgozhatok a trafikban. Árulom a cigarettát, a dohányt, a rágógumit, kávét főzök és hétfő reggeltől csütörtök délig a professzor úr laboratóriumában gürizek, miközben megírom a szakdolgozatomat, melynek egy példánya itt van a kezemben, aranybetűkkel ott áll a borítón a címe, dátuma, és ami a lényeg, készítette Cseresnyés Csaba. Természetesen még előttem áll az államvizsga, amely már nem jelent problémát.

Nagyon élveztem az egyetemista létet, a kollégiumban sokat buliztunk és a tanulás többnyire a vizsgaidőszakra maradt, mígnem felvételt nyertem a mester szakra, és Apám közölte velem, hogy két évet még finanszíroz a tanulmányaimból, de egy nappal sem többet. Nem vettem komolyan, hiszen az első házasságából született bátyáim is úgy lettek diplomások, hogy anyagilag Apa támogatta őket, és nem láttam okát annak, hogy tőlem miért vonná meg az apanázst. Továbbra is folytatni akartam a korábbi léha, dorbézolásokkal tűzdelt, gondtalan egyetemista életem, nagy kanállal enni az életet, meghódítani minden lányt, aki csak az utamba kerül, s ameddig csak lehet, elodázni a munkásévek kezdetét.