Mikáczó Alexandra: Lázálom

Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály

kép: Wielaw Piesak - scene from Goethe's fairy tale

Sötét, viharos éjszaka. Csupán a hold és néhány a felhők közül előbukkanó csillag ontja fényét az indigószín égbolt felől a kietlen tájra, valamint az időnként könyörtelenül, nagy robajjal lecsapó villámok, melyek minden lelket megrémisztenek. Minden élőlény, még a legapróbbak is elmenekültek már az égszakadás elől. Életnek nyoma sincs a vidéken. Vagy mégis... Amott egy kihalt erdő, benne keskeny ösvény. Egy lovas vágtat rajta, átkarol valamit... valakit. A lovas egy apa, karjaiban tartja egyetlen kisfiát. Öleli, takarja, óvja a süvítő széltől egyetlen kincsét, jobban, mint tulajdon szeme világát. Hiszen rajta kívül nincs már senkije. A felesége belehalt a szülésbe. Utolsó kívánsága az volt, hogy óvja egyetlen gyermeküket. S a férj megígérte neki, hogy így tesz bármi áron. Azonban ezen ígéret nélkül is életét adná érte, ha kellene, úgy szereti őt.

Lengyel Gábor: Moszkvai varázs

Fanfiction kicsit másképp - regény: Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita

A kihallgatás órák óta tartott, és Mása már igencsak szabadult volna. Kint teljesen besötétedett. Amikor bekísérték ebbe a levegőtlen kis szobába, keze-lába remegett, de kezdeti szorongása fokozatosan oldódott, végül el is múlt. Sokan rettegnek mostanság a szervektől, mindenfélét pusmognak durvaságról, embertelen módszerekről, meg még annál is rosszabbról, hát ezekből a híresztelésekből, úgy tűnik, egyetlen szó sem igaz. Azok fontoskodnak, akiknek valami van a fülük mögött. A tisztességes, dolgozó embernek nincs mitől tartania.

– Vegyük át még egyszer a baleset körülményeit – mondta a hivatalnok, aki inkább emlékeztetett figyelmes pszichiáterre, mint rendőrfogalmazóra. Jól szabott, dohánybarna, mellényes öltönyt viselt, nyakkendőt és hófehér inget kézelőgombokkal. Ilyen polgári eleganciával egyre ritkábban lehet találkozni, ezek a fajta ruhadarabok olyannyira kimentek a divatból, hogy nem is lehet kapni őket. A rendőrtisztviselő nem mutatkozott be, de ettől a megbocsátható apróságtól eltekintve rendkívül udvarias volt, időnként fáradt mozdulattal levette a cvikkerét, megdörzsölte a szemét és az orra tövét. Bár egész idő alatt egyszer sem mosolyodott el, barna szemének pillantása együttérző volt, sőt Másának többször is az volt a benyomása, hogy bátorítóan rákacsintott. A fiatal villamosvezetőnőnek szüksége is volt erre a bátorításra, mert a hosszúra nyúlt eljárás és a körülményes jegyzőkönyv-felvétel már-már azt a gyanút erősítette benne, hogy valakik a nyakába akarják varrni a felelősséget a halálos balesetért.

A megálló - pályázat

A megálló pályázat eredménye

A következő pályázatunknak nem témája lesz, hanem instrukció alapján kell megírni a maximum 2.500 szavas történetet. A szituáció: Emberek állnak a buszmegállóban és a buszra várnak. Arra kérünk titeket, hogy a lehető leghűbben mutassátok ezt meg nekünk. A buszmegálló lehet nagy- vagy kisvárosban, faluban, főút mellett.

kép: Niken Anindita - the bus is late

Hasznos tippek íráshoz IV. - A Történet

A Történet

Andrew Ferez - Dragon Writer

Hol is kezdjem. Sokan várnak arra, hogy egy igazán egyedi történetet találjanak ki. Rengeteg időt vesztegetnek el azzal, hogy forradalmi ötlettel álljanak a nagyközönség elé. Az írások egyike sem tartalmaz újat, megdöbbentőt. Nem tudom, van-e olyan, ami új vagy megdöbbentő lehetne az írás területén, akármely műfajban is ír az ember. A jó és rossz harca, a tudomány és az emberi lét örök ellentéte vagy éppen egybeolvadása, morális és erkölcsi vívódások, társadalmi vagy személyes kritikák. Létezik olyan dolog, amiről még senki nem írt? Nem hiszem. Ami eltérhet az eddigiektől, az a látásmód, a szemszög, amiből nézed a dolgokat, az ezáltal kialakított véleményed, amely másokra is hatással lehet. Ez hordozhat-e valami újat? Szintén nem hiszem. Az évezredek alatt élt milliárdnyi ember közül rengetegen jutottak el ezekre a következtetésekre, látásmódokhoz. Miért nem ismerjük őket? A válasz egyszerű: Mennyit tudunk a múlt embereiről? Mennyi maradt ránk belőlük? Mennyi időt fordítunk arra, hogy megismerjük ezeket? 
Az egyiptomi írást is elfelejtették az emberek, pedig egy hosszú korszak meghatározó birodalma volt. Jött egy új, majd egy még újabb, az emberek már nem használták, majd lassan elfeledték. Egészen a Rosette-i kőig nem is tudták megfejteni a hieroglif írásokat. De a mai világban is van erre példa. Hányan tudnának ma latinul elolvasni egy bibliát? Esetleg ó-görögül? Vagy koptul? Vagy egy Seneca írást eredetiben? A világ változik, a felhalmozott tudás és irodalmi művészet továbbadása a jelen nemzedékének dolga, olyan nyelven, amit mindenki megért. 
Ilyen az írás is. Semmi újat és megdöbbentőt nem fogunk tudni írni, csak kicsit másképp, ahogy többen megértik mit is akarunk írni, vagy miről. Ha nem értik, akkor csak pusztán tetszik nekik.:)

Köles Hajnalka: Az igazságot ki kell mondani!

Fanfiction kicsit másképp - regény: William Golding - Legyek Ura

kép: Skottie Young - Lord of the Flies

Ralph nem várta meg, hogy a csónak partot érjen. A sekély vízbe ugorva, lábbal gázolt ki inkább a szárazföldre. Nem kockáztathatta, hogy ne ő legyen az első.
– Várj meg Ralph, várj meg! – Jack szorosan a nyomában haladt. Magasabb volt és izmosabb is, így néhány nagyobb lépéssel könnyedén beérte a szőke férfit.

Ott álltak egymás mellett. A lagúnában, a fehér homokban, ahol az egész történet kezdődött. Mikor is volt? Talán harmincöt éve is van már annak. De az emlékétől, azóta sem tudnak szabadulni.

Ralphot mind a mai napig rémálmok gyötörték. Bár csak egyetlenegyszer beszélt róla, és ha kérdezték, nem ismerte volna be sohasem, de ha Jackkel egymásra pillantottak, pontosan tudták, min megy keresztül a másik.

Ralph tengerésztiszt lett, mint az apja. Járta a végtelen óceánokat, keresve azt a távoli, régi szigetet, de sehol sem bukkant a nyomára. Jack pedig…nos, belőle vadászpilóta lett. Úgy kereste egész életében a veszélyt, mintha azzal bűnbocsánatot nyerhetne. Csontja tört, eszméletét vesztette, kómába került, mégis mindig mindenhonnan visszaküzdötte magát, hogy ne könnyíthessen a lelkén, rettenetes bűne addig üldözze, míg bele nem őrül. Néha már egészen közel állt hozzá. Ralph-fal ellentétben, ő nem csak éjszaka látott rémeket. Sokszor ébren is hatalmas tűz lobogott a szeme előtt, és sikításokat hallott akkor is, ha egyedül ült a szobában. Kínjait enyhítendő az ivásba menekült, de az utóbbi időben már az ital sem hozta el számára a kívánt megváltást.

András Zoltán: Morbus hungaricus, a Rémkirály

Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály

Terike, egy városnak alig nevezhető település tanítójának leánya volt. Apjára igazán ráillett a 30-as évek jelzője, a „nemzet napszámosa”. Sok szegény és néhány eszes diák tanításában soha bele nem fáradó pedagógus, az iskola igazgatója mellett egyetlen férfi volt a három, már lassan vénkisasszonynak számító tanítónővel kiegészült tanári karban. Felesége, Mária varrónőként igyekezett kiegészíteni az igen szűkös tanítói megbecsülés pengőit, hogy a négy, egyre jobban eladósorba növő leányaikat legalább a szomszéd város polgári iskolájába járathassák és némi kelengyére valót is összegyűjthessenek nekik.

Terike volt a legidősebb a maga 19 évével, de még gyermek korában őt elérő tüdőbetegség miatt fejletlenebbnek látszott az egy-két évvel fiatalabb húgai mellett. Ezért ő csak az elemi iskolát végezte el, de házitanítója, az őt nagyon szerető édesapja, szinte mindenre megtanította húgai felsős tankönyvéből, amit azok a polgáriban tanultak. Édesapjának is, és Terikének is az irodalom volt a kedvence, a magyar irodalom mellett a német irodalom jeles alkotóinak könyvei is megtalálhatóak voltak a család szerény házi könyvtárában.

kép: Jian Guo - Forest King

Vörös Pál: Balek és Dörzsölt

Fanfiction kicsit másképp! pályázat - regény: Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita

1.

A csenevész akácfák mögé rejtőzött, piszkosszürke, egyemeletes ház a Báró Jósika utcában állt, ameddig az utca névadóját lenem fokozták. A ház előtt szerényen piros téglajárda húzódott. A házat azért hívták Petrovich háznak, mert még négy éve is annak a Dr. Petrovichnak a tulajdonában volt, aki gyakran kérkedett horvát kisnemesi származásával. A környéken lakók némelyike éppenséggel azt állította, hogy Dr. Petrovichnak egyáltalán nem voltak kisnemesi felmenői, csak földbirtokai, ettől függetlenül a házat mégis így nevezték. Nem mindegy ellenben, hogy az utca névadóját valóban megfosztották nemesi rangjától.

kép: Konstantin Pogorelov - The Master and Margarita

Az élet egyszerű, ám néha teljességgel érthetetlen. Egy langyos, tavaszi délelőtt a Petrovich ház előtt két férfiú jelent meg. Egészen idáig triciklit toltak maguk előtt, amelyről létrát emeltek le és a házsarkának támasztották. Az egyikük, alacsony, kövérkés ember magabiztosan felkúszott rá és lecsavarozta az utcatáblát, amelyre Báró Jósika nevét írták. Társa, fiatal, fekete fiú elvette tőle és egy másik, ugyanolyan palaszürke táblát nyújtott fel a magasba, azzal a különbséggel, hogy azon Jósika utca volt olvasható. Az eseményt lakása ablakából figyelemmel kísérő Dr. Petrovich, kezéből tölcsért formált szája elé és lekiabált az akácok árnyékában igyekvő munkásoknak.

Szabó Jolán: Szerelmek

Versből novellát - vers: Madách Imre - Veszélyes játék

Mindig magamnak keresem a bajt és csak a vakszerencsének köszönhetem, ha sikerül kimásznom belőle.

kép: Angelpunk - Love

Huszonöt évesen itt lakom egy üzlethelyiség tizenhat négyzetméteres raktárában, az utcai bejáratú trafik hátsó részében, és nem panaszkodom, mert nem kell fizetnem érte, sőt, pénzt keresek, mert a nagybátyám jóvoltából csütörtök délután kettőtől vasárnap este tízig dolgozhatok a trafikban. Árulom a cigarettát, a dohányt, a rágógumit, kávét főzök és hétfő reggeltől csütörtök délig a professzor úr laboratóriumában gürizek, miközben megírom a szakdolgozatomat, melynek egy példánya itt van a kezemben, aranybetűkkel ott áll a borítón a címe, dátuma, és ami a lényeg, készítette Cseresnyés Csaba. Természetesen még előttem áll az államvizsga, amely már nem jelent problémát.

Nagyon élveztem az egyetemista létet, a kollégiumban sokat buliztunk és a tanulás többnyire a vizsgaidőszakra maradt, mígnem felvételt nyertem a mester szakra, és Apám közölte velem, hogy két évet még finanszíroz a tanulmányaimból, de egy nappal sem többet. Nem vettem komolyan, hiszen az első házasságából született bátyáim is úgy lettek diplomások, hogy anyagilag Apa támogatta őket, és nem láttam okát annak, hogy tőlem miért vonná meg az apanázst. Továbbra is folytatni akartam a korábbi léha, dorbézolásokkal tűzdelt, gondtalan egyetemista életem, nagy kanállal enni az életet, meghódítani minden lányt, aki csak az utamba kerül, s ameddig csak lehet, elodázni a munkásévek kezdetét.