 |
| Writer by cahilus |
Végre nekiláthatunk a történetünket megtölteni élettel. Ki vagy mi más lehetne erre alkalmasabb, mint maga a szereplő(k).
Bármilyen történetet kanyarítsunk, szereplőre szükség van. A szereplő nem kizárólag ember vagy bármely más élőlény. A szereplő az a valaki vagy valami, akinek/aminek a történetét végigkövethetjük az írásban.
A legtöbb író kizárólag az élőlényeket, azon belül is az embereket tartja szereplőnek. Köznapibb nevén: karakter. Egy jó sztorihoz viszont bármiből varázsolhatunk egy erős karaktert és nem csak a fantasy vagy fikciós történetek világában.
Az egyik legalapvetőbb írói gyakorlat, hogy fogj egy hétköznapi tárgyat és írj róla. Akár külső szemlélőként, akár más élőlény szemszögéből, vagy a tárgyéból. Felruházunk gondolatokkal, érzésekkel egy tárgyat. És máris a történetünk főszereplőjévé vált.
Azért hozom fel ezeket a példákat, mert szeretném bemutatni, hogy a szereplő fontos, az ő kidolgozottsága fogja meghatározni az egész történetet, nélküle a sztori meghalt. A jól megalkotott szereplő olyan, mint a húslevesben a só. Lehet nélküle enni, de nem fog maradandó élményt nyújtani. Igyekezni fogunk minél hamarabb elfelejteni. Ezzel szemben egy jól megalkotott karakter az ideális só arányt jelenti a levesben. Az "ízélmény" fenomenális lesz általa.
Ezért szeretjük Dr. House-t, Malcolm Reinolds-ot, Chaplin-t és Dr. Sheldon Cooper-t.
Jöhet a kérdés: Mitől lesz jó egy karakter? A válasz egyszerű: Az attribútumaitól.
Egy, kizárólag az adott karakterre jellemző, külső jellegzetesség - legyen az testi vagy viselkedésbeli -, ami jól megjelenik a történetben, sokkal többet számít és elvezhetőbbé teszi a sztorit, mint egy többoldalas életrajzzal rendelkező karakter. De ez akkor igaz, ha jól ábrázoljuk. Mert az írásban is vannak olyanok, akik a karaktert pálcikaemberként, valakik Michelangelo-ként és vannak, akik Dali-ként jelenítik meg őket.
További kivételt jelenthet a főszereplő. Ha többen vannak, akkor mind. Azért csak jelenthet, mert egy novellánál mondjuk elég egy hangulat, egy elképzelt, elménkben testet öltött karakter, hogy az adott írás élvezhető legyen. Ilyenkor kizárólag az attribútumait látjuk, érzékeljük, belső motivációt, életpályát nem látunk mögé. És lám, már kész is van egy történet. Ennek az elképzelt karakternek, akinek nem látjuk a gyermekkorát, semmilyen pozitív vagy negatív élményét az életéből, de még azt sem, hogy aznap reggel mit evett, mégis, a külső jellegzetes jegyei alapján meg tudjuk írni reakcióit egy rövid történetben, amibe beledobjuk. Itt is érvényes, ahogy az életben, a dolgoknak, úgy a karaktereknek is két oldaluk van. Ami létezik feketében, az létezik fehérben is, ahogy a szivárvány minden színében szintén. Vannak sztereotip ábrázolások, és vannak árnyalt megjelenítések. Játszadozzunk, kísérletezzünk bátran a színekkel és öltsön testet az élő, lüktető szereplő.
Sokan elvesznek a karakter jellemábrázolásában, minden apró részletet a karakter életének utolsó másodpercéig kidolgozzák, miközben a történetben meg sem jelenik. A karakterek kidolgozása közben érdemes figyelni, hogy a történet szempontjából, mennyire szükséges ez a mély ismeret. Nem beszélve a belefektetett energiáról, ami elveszi az időt az értékes alkotástól. Sok esetben elegendő egy-egy karakternek csak az attribútumait kidolgozni, mert az alapján ugyanúgy hitelessé, élővé tudjuk tenni.
Ilyen attribútumok pl. egy jellegzetes ruhadarab, frizura, gesztus, beszédstílus, modor, szokás, és a regényből máris elénk ugrik a képe. Látjuk, sőt, halljuk, érezzük a karaktert. Az olvasó úgysem fogja elolvasni a karakter életrajzát.
Láttassuk a karakter azon viselkedését, amit mi is látnánk, ha figyelnénk őt. A gondolatait, érzéseit felejtsük el egy pillanatra. Csak azt lássuk most, ami kívülről megfigyelhető. Keressük az egyedi jellemzőket. Ha nincs, kreáljunk. E3 és E1 esetén is előfordulhat, főleg, ha nem a főszereplőről van szó, hogy az olvasó nem ismeri a jelenet karakterének mozgatórugóit, szociális hátterét. Ezt mégis tudni kell olykor árnyaltan, sztereotípiáktól mentesen bemutatni. Amennyiben nem gyerekmesét írunk, a szereplők nem kizárólag jók vagy rosszak. Ezeknek az árnyalatoknak meg kell jelenniük az ábrázolásnál.
Vannak történetek, amelyek kivételként erősítik a szabályt. Én is megörülnek, ha nem tudnék kutakodni Westeros családfái között, vagy Tolkien világában. De ebből is látszik, hogy egy komplex világnál és egy szimpla regénynél/novellánál, mekkora szintbeli különbségek vannak. Befolyásolja a karakterek kidolgozottságának szükségességét, hogy a mankó, amit ez az önéletrajz ad nekünk, mennyire lehet nélkülözhetetlen.
Sokszor egy-egy életrajzi motívum a cselekmény előrehaladtával alakul ki. Egészen addig eszünkbe sem jutott, hogy karakterünk viselkedése azért ilyen, mert életének abban az adott szakaszában átélt valamit. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy ezt előre meg tudjuk írni, vagy meg kell írni. Nézzünk magunkba. Saját énünk legmélyebb bugyrait sem ismerjük teljesen, a karakterünkét sem fogjuk. Ha mereven ragaszkodunk egy előre megírt, minden apró részletet tartalmazó karakter életrajzhoz, az eredmény egy merev szereplő lesz. Persze, erre is lehet sztorit írni, de idővel behatárol minket. Saját gödrünkbe fogunk esni és képtelenek leszünk szabadulni. Három dolog következik majd ebből egy nagyobb hangvételű regénynél. Egyik: Ki kell nyírni a karaktert. Második: Nem nyírjuk ki, viszont idővel kiszámítható a viselkedése és az olvasónak már nem hoz semmi izgalmat. A harmadik: Sokak által kedvelt, néha követelt jellemfejlődés, amikor a szereplő tanul a saját hibáiból, és ez befolyásolja jövőbeni cselekedeteit :D
„A fejlődés mindig változást hoz magával, viszont a változás nem mindig jár együtt fejlődéssel” C. G. Jung
A fenti idézettel a karakterek fejlődéséről, jellemváltozásairól ejtenék pár szót. Számtalanszor ér engem a bírálat az írásaim nyomán, hogy egy-egy novellában a karakter fejlődése, jellemváltozása nem nyomon követhető, nem érhető tetten. Sokszor néztem, mint borjú az új kapura, hogy mit értenek ez alatt. Az általam megalkotott karakter tette azt, amit a jelleme diktált. A történet cselekményei attól keltek életre, attól indultak meg, hogy a jelleme szerint reagált az őt ért ingerekre.
Végül arra jutottam, hogy a történet szereplői fejlődhetnek, új ismeretekre tehetnek szert, addig háttérben lévő képességeik kibontakozhatnak, de jellemük, ami meghatározza egy ember alapvető viselkedését az élet különböző helyzeteiben és ez élete végéig jellemző marad rá, nagyon lassú és hosszú folyamatok során változik csak meg. Ahhoz, hogy ezek bekövetkezzenek, olyan élményekben kell részesülnie, amely beillik egy komplett kognitív viselkedésterápiának, ahol ismételt csúcsélményekben részesítjük. Ez a normál életben is azt eredményezi, hogy a tárolt minták az agyban felülíródnak az új mintákkal. Azonnali változás csak valamilyen drasztikus hatás esetén fordul elő, normális esetben ismételt megerősítés szükséges, hogy rögzüljön. Akár csak az írás tanulása általánosban. :) Egy ilyen erős helyzetet nagyon nehéz felhozni pár oldalon, ezért kezdő íróként ne is nagyon erőltessük. Helyette kísérletezgessünk. Amikor már elsajátítottuk a kellő mélységek megteremtését, a hangulat fokozását, jöhet a nagyágyú.
Lehetőség szerint törekedni kell arra, hogy a történetben a karakterek száma ne haladja meg az 5-9 főt. Ha lehetséges, akkor ezt a szereplő számot tartsuk az ideális 3-7 fő között. (Itt jegyzem meg, hogy karakter és szereplő alatt kizárólag azokat, a történetben megjelenő karaktereket értem, akik valamilyen funkcióval rendelkeznek a történet szempontjából. Mert kizárólag ezeknek a karaktereknek az attribútumai és funkciói határozzák meg a történet alakulását.)
Visszatérve a résztvevők ideális mennyiségéhez. Azért érdemes rá figyelni, mert az emberi elme befogadóképessége, a hosszú távú memorizálása a legtöbb esetben eddig terjed. Ha figyelünk erre a kis trükkre, akkor olvasóink a történetet az elejétől a végéig könnyedén követni tudják. Ez nem jelenti azt egy regény esetében, hogy egy fejezeten belül ne kerüljön be rövid időre funkcióval rendelkező újabb szereplő, de csak a fejezet végéig, vagy pár oldalon keresztül. Ilyen lehet pl. a fogadós, aki nem csak kiszolgálja a hőst és társait, de értékes információkkal szolgál. Lehet ez a szereplő egy rendőr járőr, aki szirénázó járművével hamarabb eljuttatja a szereplőket a célhoz. Vagy az a kovács, fegyverszakértő, tudós, bűnügyi helyszínelő, aki bármilyen rá jellemző funkcióval segíti a történet előrehaladását.
A főbb karaktereknél egy valami nagyon fontos: a "miért". Erre mindig tudni kell a választ. "Miért" nélkül egyetlen főbb karakter, de még az utcaseprő sem tesz egy lépést sem.
~Vass Attila ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése