Czégány Szandra: Várva várt ihlet

kép: Night Terrors by cocoaferrett

Ó, a francba, csak kezdjek el írni valamit. Komolyan. Csak pár sort, a többi majd úgyis jön magától. Ezt komolyan nem hiszem el. Tényleg most nem jön semmi, mikor egy hetem van a leadási határidőig. Jellemző. Végül is költő vagyok vagy mi. Jönnie kellene mindig. Talán fel kellene másznom a Parnasszusra ihletért. Vagy az Olümposzra.

Á, inkább pihentetem a dolgot, lemegyek energiaitalért. Persze, szinte azzal van tele a hűtő. Ja, meg a tegnapi szendvicsem maradéka. Lehet, hogy rendelnem kellene valamit, mielőtt éhen maradok.

– Hát, nem ártana – feleli szinte bólogatva Angie, a macskám.

– Te is éhes vagy, mi? – simogatom meg a fejét.

Leülök mellé a kanapéra és a vezeték nélküli vezetékes telefont keresem. Mennyi lehet az idő? Szállítanak még ilyenkor pizzát? Ránézek a földön heverő órára: 9 óra. De reggel vagy este? Végigsétálok a szétdobált ruhák között, igen, takarítanom is kellene. Előbb azonban muszáj írnom valamit. Felhúzom a kissé meg-megakadó redőnyt.

Kintről beárad a napfény, elvakít egy pillanatra. Ezek szerint reggel van. Kinyitom az ablakot, a kocsik zaja azonnal elnyom minden más hangot a lakásban. Persze, nem mintha lenne itthon valaki Angie-n és rajtam kívül. A saját lakás előnyei. Senki nem ébreszt fel korán, hangosan hallgathatod a zenét, akárkit felhozhatsz a bulik után.

Ó, most jut eszembe, hogy mintha valaki lett volna a szobámban, mikor felkeltem. Feltrappolok az emeletre és bemegyek a szobámba, közben pedig kinyitok egy energiaitalt. Hátha használ. Hátha egy picit sikerül rendbe hozni az életemet. Igen, jól emlékeztem, egy meztelen lány fekszik az ágyamban. Vagyis éppen elkezdett felöltözni, mikor beléptem az ajtón.

– Jó reggelt – szólalok meg.

– Szia – válaszolja –, nem láttad a nadrágom?

– De – felelem –, odalent a nappaliban.

– Ó, szuper – kászálódik ki az ágyból –, hogyhogy ilyen korán felkeltél? – kérdezi a mellkasomhoz dörgölőzve.

– Egy hetem van leadni a következő kötetem, – magyarázom – hiányzik még egy vers. A tetőpont – mondtam patetikusan.

– Köszi mindent – mondom a lánynak a kapuban.

– Igazán nincs mit – kacsint rám, miközben felveszi a kabátját –, szólj, ha kell még segítség!

Ezzel elmegy. Persze, az ihlet még sehol, inkább leülök sorozatot nézni. Angie-vel szinte fekszünk a kanapén, popcorn az ölünkben és bámuljuk a tévét. Ez legalább megszokott, lehet, hogy hallok egy olyan mondatot, amiből kiindulhatnék. Vagy zenét. Bármit. Dalszövegrészletet. Hát, persze, miért nem hallgatok zenét? Hirtelen felpattanok a kanapéról, kiborul a popcorn, Angie pedig durcásan arrébb vonul. Bocsánatkérő pillantásra azonban nem szakítok időt.

Hogy ez eddig nem jutott eszembe! Felszaladok a szobámba, felkapom a laptopot és leviszem a földszintre, hogy nagyobb fényben legyek. Megnyitom a zenék mappát. Műfaj és előadó szerint vannak rendezve. Na, nézzük, ki segíthetne nekem!

Bob Marley? Túl laza. 30Y? Nem, most túl elvont, valami konkrét kell. Kiscsillag? Linkin Park? Pál Utcai Fiúk? Nem, nem, nem, valami másnak is lennie kell itt.

Magashegyi Underground? Miért is ne? Sorba rakok néhány számot és elkezdek táncolni. Ledobom az ingem, amit éppen azelőtt pár perccel vettem fel. Néhány szennyes ruha közé dobom le.

– Angie, táncolj velem – kapom fel az unott macskámat.

– Majd ha fagy – válaszolja az arckifejezése.

Inkább leteszem és magamban táncolok tovább. A tükör előtt.

Ülök a laptop előtt és nézem a villogó kurzort a szövegszerkesztőn. Micsoda haladás. Öt óra telt el és egy szót sem írtam. Kivagyok.

Kivagyok az élettől.

Inkább kitörlöm. Miért pont most kellett elakadnom. Bezzeg máskor! Napi tíz vers. Mi van velem?

Csörög a telefonom.

– Szia Kate – szólok bele.

– Jössz ma este? – kérdezi Kate.

Az órára nézek. Délután öt. Mi a franc? Hova a francba tűnnek az órák?

– Hova megyünk? – érdeklődöm.

– A Christie's-be vacsizni – válaszolja –, utána a Nanny's-be bulizni.

– Persze – mondom, majd leteszem a telefont.

Elkezdek öltözni, gyorsan felteszem töltőre az iPhone-omat.

– Ma bulizunk – mesélem Angie-nek, akit időközben megint felkaptam.

– Mint minden nap – dorombolja.

– Ne hisztizz már, majd sietek haza – válaszolom, majd leteszem.

Lesöpröm magamról a macskaszőrt, Kate allergiás rá.

– Szia Angie – csukom be az ajtót.

Johnnal a buszmegállóban találkozunk.

– Milyen volt a legutóbbi buli? – kérdezi.

– Nem volt rossz – válaszolom.

– Ki volt a csaj, aki hazament veled? – kacsint rám.

– Úgy kérdezed, mintha tudnám a nevét – nevetek rá.

– Bolond vagy – mondja, miközben felszállunk a buszra.

A többiek már a Christie's előtt vártak minket. Bob, Lila, Rachel, Nile és Mary ki voltak csípve, ahogy én is. Puszival köszöntöttük egymást.

– Basszus, mióta nem ettél rendes kaját? – kérdezi a leves közben Bob.

– Nem tudom – nézek fel a tányéromból.

– Megkérhetnéd a csajokat, akik felmennek hozzád, hogy főzzenek neked valamit – veti közbe Mary.

– Hát, persze – nevet fel Lila –, pont olyan lányokat visz fel.

– Lehet, hogy csajszünetet kellene tartanod – morfondírozik Bob.

– Miért is? – kérdezem.

– Hátha ők veszik el az ihletet – mondja Bob komolyan, majd elneveti magát.

A magánéletem firtatása után esti bulin kezdünk gondolkodni.

– Kérsz még sört? – kérdezi Rachel, majd elmegy a pulthoz még néhány korsóért.

– A Nanny's mindig jó – jegyzi meg Bob.

– Ez igaz.

– Menjünk táncolni – indítványozza Lila.

Bemegyünk a tömegbe, mindenki tök részeg, a zene a hangos, minden megvan a szokásos bulihoz. Pár perc elteltével mindenki csókolózik valami ismeretlennel. Göndör haj csiklandozza, majd egy puha száj nyalogatja a nyakam.

– Nina vagyok – mondja, majd a számra tapasztja a száját.

A mosdónál Lilába botlok.

– Szia – köszönök rá.

– Mizu – kérdezi, mikor magához húz –, hol hagytad a csajt?

– Nem tudom – rántom meg a vállam –, nem nagyon érdekel.

– És én – kezdi csókolgatni az arcom –, én érdekellek?

– Még az is meglehet – döntöm neki a falnak.

– Megint az ágyadba csábítasz? – kérdezi két csók között Lila.

– Te kezdted – válaszolom –, de most ne erről beszéljünk, hanem arról, hogy túl sok rajtad a ruha.

Letépjük egymásról a ruhát. Nem tudom, hogy csinálja Lila, hogy hajnalig képes ébren tartani.

– Ez fantasztikus volt – súgja a fülembe, majd pár másodperc múlva már alszik is.

Különös dolgokról álmodom. Remegek.mindenféle szavakat hallok. Felkelek az ágyból. Ezt is álmodom. Bekapcsolom a laptopot és írni kezdek. Hangok zúgnak a fejemben, alig tudom őket követni.

Az ablakon beszűrődő fényre ébreszt fel. Felemelem az asztalról a fejem és körülnézek. Lila még alszik, nekem pedig szörnyen fáj a hátam, mivel a gurulós széken aludtam.

Hogy kerültem ide? Rémlik, hogy valami furcsát álmodtam és mintha gépeltem volna valamit. Ez érdekes. Ránézek a képernyőre és nem hiszek a szememnek. Értelmes sorok.

A kávézóban ültem,

Vártam az igazit.

Élet elől menekültem,

Felismerés belém hasít:

Ott ül velem szemben,

Talán éppen engem vár.

Kezében újság reccsen,

Kávéja hideg már.

Ott ült a kávézóban,

Espressója helyén tó van.

Csak pislogok. Megnyugtatásul elindítom a Massive Attack Teardrops című számát. Hagyom kitisztulni a fejem, kicsit igazítok a versen, amiről még mindig nem tudom, honnan jött. Azért az beteg lenne, ha csak álmomban szállna meg az ihlet.

– Jó reggelt – hallom a hátam mögül Lila hangját –, mit csinálsz?

– Szia – ülök mellék az ágyra –, csak próbálom befejezni a kötetet.

– Az utolsó verssel küszködsz? – néz rám kérdőn.

– Valami olyasmi – válaszolom.

– Köszi a pizzát – mondja Lila, mikor kilép az ajtón.

– Nincs mit – mondom.

– Valami normális kaját is ehetnél néha – nevet –, és ihatnál normális innivalót – teszi hozzá, mikor a kezemben levő energiaitalra pillant.

Majd puszit nyom az arcomra és elmegy.

– Kérsz valamit enni, Angie? – beszélgetek a lakótársammal, miközben kaját öntök a tálkájába.

Álmosan rám néz, iszik néhány korty tejet, majd elterül a kanapén.

– Honnan a francból jött az ihlet? – faggatom, mikor leülök mellé és elkezdem simogatni.

– Nyau – válaszolja.

– Igen, szerintem is furcsa. Biztos megszántak az istenek az Olümposzon.

– Nyau – hangzik az újabb válasz, majd dorombolásba kezd Angie.

Csörög a telefonom. A szerkesztő hív.

– Szia Jane – szólok bele.

– Hogy állsz? – hangzik a sürgető válasz.

– Haladok – mondom kényszeredetten.

– Annak örülök, mert még ma át kellene küldened a kész anyagot.

Lesokkolódtam.

– Hányra? – nyögöm ki.

– Mondjuk, este nyolcig – mondja, majd elköszön és leteszi a telefont.

– Angie, bajban vagyunk – mondom és csak állok a telefonnal a kezemben. – Két órám van elküldeni a kötetet. Ez most komoly?

– Mi van, ha csak a pia hatása? – kérdezem Angie-t – Csak a másnaposság íratta velem azokat a sorokat.

Újból csörög a telefon. Már csak az kellene, hogy Jane bejelentse, most azonnal küldjem át az anyagot.

– Halló – szólalok meg.

– Szia, Rachel vagyok, találkozzunk a Baker Streeten öt perc múlva.

– Szia Rachel – üdvözlöm –, ne haragudj, de most nem nagyon érek rá...

– Indulj el – hangzik a kérlelhetetlen válasz.

Gyorsan magamra veszek valami ruhafélét, majd elindulok. Eltervezem, hogy csak találkozunk, és én jövök is haza, hogy alkossak valamit. A biztonság kedvéért rátöltöm a telefonomra a kötetet, hogy el tudjam küldeni Jane-nek, ha valami mégsem úgy alakul, ahogy tervezem. Bár féltem attól, hogy elküldjem az ismeretlen eredetű verset.

– Szia – fordulok be a sarkon.

– Szia – köszön vissza Rachel.

– Mi ilyen fontos? – térek a lényegre – Még be kell fejeznem a kötetem.

– Nálad aludt Lila – inkább kijelenti, mint kérdezi.

– Igen – válaszolom.

– És lefeküdtetek? – folytatja a kérdezősködést.

– Nem, néztük egymást – nevetek fel.

– Ez nem vicces – torkol le Rachel.

– Mi bajod van, – most rajtam volt a sor, hogy kérdezzek –, mi ez a egész?

– Milyen gyakran is kavartok? – szól közbe Rachel.

– Nem tudom, kábé hetente egyszer – vonom meg a vállam.

Erre megfog és a Grey Café felé húz. Nem visz el a hely elé, hanem megállunk néhány méterrel az asztaloktól. Rámutat egy asztalra, ahol egy kávé van egy újság társaságában. A vendéget viszont nem látom sehol.

– Menj oda és várj – utasít Rachel.

– De mi a franc ez...?

– Csak menj oda és várj – ismétli meg, majd eltűnik.

Az első gondolatom az, hogy hazamegyek. Aztán mégis meggondolom magam. Ezen talán már nem múlik a kötetem sorsa.

Leülök és várok. Nem jön senki. Nyomogatni kezdem a telefonom, majd mégis elteszem. Hozzányúlnék az újsághoz, mégsincs kedvem beleolvasni. A kávésbögréért nyúlok, de észreveszem, hogy hideg benne a kávé. Elmélyülten tanulmányozom, mikor hirtelen valaki leül velem szemben.

– Szia Lila – köszönök meglepetésemben.

– Már hideg, ne idd meg – mutat a kávéra.

– Nem terveztem.

– Tudom – simítja végig az arcom –, te csak energiaitalt iszol.

Felnézek és meglátom. Végre megértem. Végre értem. Róla szól minden. Mindig is róla szólt.

– Melyik napokon aludtál nálam? – teszem fel a kérdést.

– Mi? Hogy jön ez ide – csodálkozik.

– Csak mondd – válaszolom.

– A múlt héten kedden és csütörtökön, azelőtti héten, azt hiszem, szerdán és vasárnap.

Ahogy mondja, úgy áramlanak a fejemben a dátumok. Amikor írtam a kötetben szereplő verseket. Nem mind szerelmes, mégis ő ihlette őket. Hogy nem vettem eddig észre?

– Mennyi az idő? – szólalok meg

– Öt perc múlva nyolc – válaszol meglepetten Lila.

Előveszem a telefonom és elküldöm az e-mailt Jane-nek a kötettel.

– Mi folyik itt? – néz rám kétkedőn Lila.

– Mindjárt megmutatom – mondom –, csak ahhoz át kell jönnöd hozzám.

Nem akarom neki csak úgy telefonon megmutatni. Hiszen ő többet érdemel ennél. Felcsillan a szeme, mikor mondom, hogy jöjjön át.

Mikor belépünk az ajtón, ledobom a cipőm és hosszan Lila szemébe nézek. Ő hozzám lép és megérinti az arcom. Apró sóhaj szalad ki belőlem. Közelebb húzom és gyengéden megcsókolom. Puha ajkai odaadóan simulnak a számra, lélegzetünk hevessé válik.

– Szeretlek – súgtam az alvó Lila fülébe.

– Én is téged – válaszolta, mire meglepődtem, de nem bántam, hogy hallja, amit mondok.

– Mit akartál mutatni? – kérdezi álmosan.

– Majd reggel, most aludjunk – válaszolom ásítva.

– Menj arrébb, hogy én is elférjek – motyogja, majd a karomba bújik és mindketten elalszunk.

Azon az éjjelen nem írtam álmomban. Később mindig ébren voltam, mikor elfogott az ihlet. Lila odaköltözött hozzám és mindig ott volt, hogy ihletet adjon.