2. Csehi Andrea: PIPPA JÁTÉKA

Az alkotó ember pályázat második helyezett novellája:

Csehi Andrea: Pippa játéka

    

    Pippa felriadt. A kukásautó az ablaka alatt éktelen ricsajjal robotolt. Aztán, amikor a fémes csikorgás fölé becsatlakozott egy férfi hisztérikus tenor szólója is, a zaj egyszerűen elviselhetetlenné vált, és Pippa kénytelen volt kikelni a puha ágyból:

- Ezt nem hiszem el! Nézze meg mit csinált a kocsimmal! Végighúzta az egész oldalát! Az istenit! Azt a rohadt…

Az ablak tompa surranással csukódott be, útját állva a további szitkozódásoknak. Pippa csipke hálóingjében, lehunyt szemekkel állt ott. A fejével nyomta be az üveget.
Mondhatni állva aludt, kezében az ablakkilinccsel. Aztán ásított egy nagyot, lomhán, görnyedt háttal. Résnyire nyitotta az egyik szemét. A másikkal próbált tovább aludni. Nem ment. Mert ekkor megpillantotta azokat a jól ismert, lilán suhanó napsugarakat, amiről rögtön eszébe is jutott, hogy milyen régóta várta már ezt a napot.

S most végre eljött!

A fizetésnap!!

Úgy döntött, ma elkölti az egészet, egyetlen nap alatt. Már hetekkel ezelőtt gondosan kifundálta mire költse az utolsó fillért is.

Újra felpillantott az égre, hogy megbizonyosodjon róla, nem csak a szeme káprázott-e. Beleborzongott, ahogy arra gondolt, hogy ma az övé az egész világ.

Már egyáltalán nem érezte magát fáradtnak, alig bírta visszanyelni a torkában túlcsorduló izgalmat.

Magára kanyarította a kedvenc, botránkoztatóan ciklámen selyemruháját, és már indult is.

A kapuból visszarohant. Felkapta a bankkártyáját, a kocsikulcsát, fél lábbal a küszöbön egyensúlyozva, a tükörbe visszapillantva ötujjal megfésülte a haját, aztán már tényleg indult is.

A cukrászda, ami előtt a tilosban leparkolta a kocsiját, a legjobb volt a városban. Pippa eléggé izgult, s hogy ezt elnyomja a rádiót bömböltette. Végül nagy levegőt vett, és kinyitotta a kocsiajtót. De nem szállt ki. Eszébe jutott, hogy a meztelenség is szerepelt a tervei között. Anyaszült meztelenül végigmenni az utcán, és nem törődni azzal, ha százan is őrültnek nézik. Teljes egészében felszabadulni, ledönteni minden korlátot.

Meg kellett tennie, mert ma ő volt a világ ura!

Az ajkát harapdálta, miközben korgott egyet a hasa. Döntenie kellett, nem vesztegethetett több időt. Egy pillanatig gondolkodott csak, majd elszántan bólintott, és kibújt a cipőjéből. A levegőben zongorázott egy kicsit a lábujjaival. Aztán a kemény betonra simította puha talpát, és diadalittas mosollyal kipattant a kocsiból. Igaz, ez nem teljes meztelenség, de kezdetnek nem rossz. Legközelebb talán a pólójától is meg mer válni.

Belépve a patinás, barokk freskókkal teli szalonba az illatok olyan édes-émelyítő egyvelegben rohanták meg az orrát, hogy abba egészen beleszédült. Ölni tudott volna az éhségtől. És hol máshol képzelné el az ember az ideális reggelit, ha nem egy cukrászdában? A cukrászdában? Főleg akkor, ha nem kell sem a pénz, sem a rosszalló tekintetek, de legfőképpen a kalóriák miatt aggódnia. Büszke léptekkel sietett a pulthoz, a márványpadló jéghidegen simult a talpa alá. Mivel az egyetlen pincért épp lefoglalta egy tortákat kóstolgató szerelmespár, Pippa az üveg mögül vele incselkedő süticsodákat kezdte bámulni.

- Jó reggelt kívánok, kisasszony, segíthetek? – vonta magára a figyelmét a cukrászlány a pult másik oldaláról.

- Igen, egy asztalt szeretnék. – felelte Pippa magabiztosan, miközben igyekezett fejben tartani az összes süti nevét, amit hirtelen kinézett magának.

- Az asztalaink mind esküvői tortapróbára vannak lefoglalva, sajnálom.

Tessék? Hát még Pippa mennyire sajnálta! Az összes asztal lefoglalva? Máris lőttek volna a zseniális tervének? Mekkora blamázs! Lázasan törte a fejét, hogyan menthetné meg a helyzetet.

A megoldás persze egyszerű volt. Csak mernie kellett. Holnap úgysem fog erre emlékezni senki.

- Esküvői tortapróbára… persze… én is arra jöttem. – füllentette végül. – Foglaltam is asztalt, nézzen csak utána!

- Áh, hát van foglalása? Miért nem ezzel kezdte? – kérdezte a lány, miközben belelapozott egy nagy bőrkötéses füzetbe. – És milyen névre szól?

- Öö… Nem emlékszem… hogy a saját, vagy a vőlegényem nevére foglaltuk-e… - taktikázott Pippa, miközben a szemeit meresztve, ravaszul az előjegyzéseket fürkészte: fejjel lefele, anélkül, hogy a lány észrevenné, hogy csal. Rögtön bekiabálta az első nevet, amit meglátott:

- Costa…!

- A Costa pár a hármas számú tortából rendelt. – szakította félbe Pippát a melléjük toppanó pincér. Pippa gyorsan elharapta a mondandóját, és a távozó jegyespár után integető pincérre sandított. A gondolat is elakadt benne. Soha életében nem látott még ilyen egyenes választékot. Szinte megirigyelte. Akaratlanul is végigmérte. Ijesztően tökéletes volt. Pippa látni vélte a zoknijára vasalt élt…

Aztán megrázta magát, és gyorsan benyögte a papírra írt következő nevet. Telitalálat! A pincér intett, és asztalhoz kísérte. Út közben kis híján felsikoltott mikor meglátta Pippa csupasz lábfejét, de végül mégsem tette. Sőt. Egy szót sem szólt. Negédes mosollyal alátolta a széket. Közveszélyesnek gondolhatta. De ez most mindegy is volt. Pippát csak az érdekelte, hogy már suhant is tovább, térült-fordult, majd pillanatokon belül helyes kis sorokban elé sorakoztatta a világ legzabálnivalóbb tortaszeleteit.

Pippa áhítattal felsóhajtott.

Aztán azonnal falni kezdett.

Gátlástalanul, két kézzel.

Épp mikor már annyira eltelt a szervezete a nehéz krémektől roskadozó, csokitól csöpögő tortákkal, hogy érezte, apránként ő maga is cukorbálvánnyá változik, az ajtóra szerelt csengettyű új vendégek érkeztét jelezte. Pippa lenyalta ujjáról az utolsó darab krémragacsot is, s mellé böffentett egy kicsit. Érzéketlenül, a túladagolástól félájultan figyelte az eseményeket: ahogy az újonnan belépett párocska a pulthoz libbent, ahogy a kiszolgáló a bőrfüzetben lapozgatott, furcsán egymásra pillantottak, majd minden fej vészjóslón felé fordult.

Pippa rögtön megértett mindent. Önmagát is meglepő fürgeséggel pattant talpra, aztán máris a kijárat felé száguldott. A dühödt pincér a nyomában. Pippát azonban nem kellett félteni, fel volt fegyverkezve. Az asztalról felkapott torta falatkáit bombázta üldözője lába elé, miközben szlalomban menekült a székek között. Ám a pincér ügyesebb volt, mint gondolta, így végső munícióként a megürült tányért is kénytelen volt maga mögé robbantani, szívében őszinte megbánással:

- Én irtóra sajnálom ezt az egészet…! És elnézést a káoszért! De köszönöm a sütit! – kiáltotta az ajtót feltépve, majd visszafordulva félénken ezt lihegte: - Vizet gondolom, már nem kaphatok, ugye?

Pippa következő útja egy méregdrága szépségszalonba vezetett, ahol Audrey Hepburn sminket és Disney hercegnő hajkoronát varázsoltatott magának. Nagyon meg volt elégedve az eredménnyel. Magasra emelt állal, kecses tartásban, szinte suhanva távozott. Azután bevásárolni ment, ahol cipőcsodákkal és ruhakölteményekkel jutalmazta magát, majd szállíttatott a lakásába egy gigantikus házimozi-rendszert, hozzá illő anyahajó méretű ággyal. Csak, hogy este filmezés közben legyen min ugrálnia.

S mindezt véges végig mezítláb.

Miután az összes vagyonát, és fele királyságát is zálogba vetette, hogy mindezt fizetni bírja, Pippa végre megelégelte a pénzszórást.

Összecsapta két kezét, bólintott, és már ment is tovább.

Rengeteg dolog várt még rá, hiszen ma ő volt a világ ura.

A következő órákat Pippa a kedvenc parkjában töltötte. A külseje után most itt volt az ideje a lelkét is kényeztetni.

Egyszerűen imádta ezeket a lila napokat!

Kiskutyákat és kisgyerekeket figyelt, dúdolt, és a fűben táncolt.

Virágot szedett öreg nénikéknek, szerelmes üzeneteket talált ki pattanásos tinédzsereknek. Elfújt sálat vitt vissza, egyke kisgyerekkel bújócskázott, mókusnak morzsát gyűjtött, pocsolyából bogarat mentett.

Mindent, ahogy eltervezett.

És mégsem volt elégedett az események folyásával. Épp azért ostorozta magát, hogy nem volt képes semmi égbekiáltót kitalálni, amivel eltölthette volna ezt a kivételes napot, amikor végre támadt egy ötlete. Igazából nem is most támadt, az ötlet már nagyon is régi volt, csak eddig soha nem merte rávenni magát, hogy megtegye. Most felfújta a tüdejét, és megemberelte magát. Felpillantott az égre, konstatálta, hogy a fura lila napsugarak még mindig ott ragyogtak, majd elszántan bólintott. Most jött el az idő. Visszagaloppozott hát a kocsijához, és előkotorta a csomagtartóból a gitárját. Aztán felkászálódott a motorháztetőre, leült, és elrendezgette a szoknyáját. Megköszörülte a torkát, lehunyta a szemét, és megpendítette az első akkordot.

Ott, a park egész közönsége előtt. Az összes kisgyerek, nagymama, fa és állatka előtt. Ő, a világ legeslegszégyenlősebb Pippája. Ott énekelt mindenki előtt.

És órákon keresztül, rendíthetetlenül gyakorolt, mert azt akarta, hogy abszolút tökéletes legyen, amikor majd élesben adja elő a számot. A számot, amit ő maga írt.

A számot, amit csakis neki írt.

A kocsija mögött guggolva várt lesben. Mezítláb. Gitár a hátsó ülésen. Tudta, hogy Choux minden nap munka után az irodából átsétál ide, a szemközti boltba, hogy vegyen valamit a kislányának. Csokit, krémtúrót, vagy egy nagy piros almát. Minden nap mást.

Pippa érezte, hogy nem gondolta végig teljes egészében ezt a tervet, és iszonyú zavarba jött, amikor elképzelte magát, ahogy gitározva, énekelve egy férfi után rohangál az utcán. De ha más helyszín egyszerűen nem jutott eszébe, ahol zavartalanul előadhatta volna Choux-nak a neki írt dalát? Mégis hol máshol énekelhetett volna neki? Talán az irodában, az összes munkatárs füle hallatára? Csak úgy mellesleg, egy tárgyalás közben? Vagy talán Choux háza ablaka alatt, miközben a felesége a konyhában hagymát aprít, a gyerek meg a zongorán gyakorol? A kutya meg a kerítés mögül őt ugatja?

Ez utóbbi kép borzalmas, nemkívánatos fejleményeket vetített előre, sejtette is Pippa, hogy nagyon rossz ötlet volt. Mint úgy általában véve az is, hogy egy családos férfiba volt szerelmes. Halálosan. De a szívre nem lehet észérvekkel hatni, a szív az egy nagyon konok szerv. Teljes egészében a maga ura. A szív az egy olyan szerv, ami ha egyszer megmakacsolja magát, nem lehet eltántorítani se fenyegetéssel, se sírással, se kiabálással, sem éhségsztrájkkal. Pippa már mindet próbálta, mondani sem kell, egyik sem vált be.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy most is itt guggolt mezítláb, remegő gyomorral, lesben, a kocsija mögött…

De hol marad már Choux? Most jár le a munkaidő!

- Pippa? Te vagy az? Mit keresel itt a földön? Nem jöttél be ma dolgozni! Talán beteg vagy?

Pippában a vér is megfagyott. A főnök éles hangja, mint jeges zuhatag omlott a nyakába, karcolta végig gyanútlan füleit.

- Pippa, valami bajod van? Miért nem szólalsz már meg?

Nem maradt más választása. Pippa lassan talpra emelkedett, tekintetét a földre szegezte. Nem akarta hagyni, hogy a főnöke elrontsa ezt a napot. Eddig minden olyan jól ment, és már csak olyan kicsi hiányzott a tökéletes befejezéshez…! De nem tehetett semmit. A főnök az főnök volt, még akkor is, ha ma Pippa a világ ura.

- Nem, nem vagyok beteg, uram, csak… - hebegte, de a főnök azonnal a szavába vágott.

- Ne uramozz itt nekem! Szabadságon vagy?

- Nem, de…

- Akkor most azonnal bejössz, és befejezed a projektet, amit kértem tőled. A lógásról pedig még számolunk. Nehogy azt hidd, hogy ilyen könnyen megúszhatod! – kiáltotta a férfi, majd karon ragadta Pippát, és már vitte is az iroda bejárata felé. – A cipődet meg már meg sem merem kérdezni, hogy hol hagytad! Úgy festesz, mint egy hajléktalan!

Eszméletlen! Mintha csak az apját hallotta volna. Pippa most éppen dühöngött, de egyébként is vegyes érzelmeket táplált a főnök iránt. Néha legszívesebben hozzábújt volna és idétlen rajzfilmeket nézett volna vele, máskor meg inkább rámorgott volna, mint egy veszett tinédzser.

Biztos volt benne, hogy az apja és főnök születésükkor elválasztott ikertestvérek voltak. Leszámítva a külső hasonlóságok teljes hiányát…

Mindenesetre most nagyon nem volt rá vevő. Beérve az épületbe, kis híján a földre vetette magát toporzékolva, hisztizve hogy ilyen csúfos véget ér ez a gyönyörűséges nap, és végül megfenyítve, akarata ellenére munkával kényszerül eltölteni. Rémálom!

Aztán kiléptek a liftből, és ez mindent megváltoztatott.

Hirtelen megrogyott a térde, kiszáradt a szája, és fülig vörösödött.

Choux állt ugyanis előtte, teljes valójában.

- Idefigyelj, Pippa, - fordult hozzá a főnök – azt akarom, hogy még ma este legyen meg az anyag. És nem érdekel, ha ezért itt kell aludnod, magadnak köszönheted. A munka nem gyerekjáték, sokkal keményebben kell dolgoznod! A cégnek sem fán terem a pénze!

Pippa abból érezte csak igazán, milyen komoly volt a helyzet, hogy főnök rögtön egymás után kettőt is ellőtt a kedvenc mottóiból. Okosan bólogatott hát, amíg a fontos férfiú mini monológja végeztével tovább nem rohant, kettesben hagyva őket Choux-val.

Choux! Pippa alig bírta levakarni róla rajongó tekintetét. Choux mindig bronzbarna volt, laza, és ellenállhatatlan melegség áradt belőle. Pippa a legegyszerűbben úgy tudta volna ezt megfogalmazni, hogy olyan volt, mint a mediterrán nyár.

- Jó, hogy itt vagy Pippa, már azt hittem nem dolgozol ma. – szólalt meg végre Pippa gyönyörének forrása, majd halványan rá is mosolygott. – Van egy perced? Jó lenne, ha tudnál segíteni, befejezni… – kezdte, de ekkor hirtelen megcsörrent a telefonja. – Egy pillanat, ezt muszáj felvennem. – nyögte, és a füléhez emelte a készüléket. – Szia, szívem, minden rendben? – szólt a kagylóba, miközben kínos mosollyal Pippára pillantott. Diszkréten visszalépett a szobájába.

Pippa innen is tökéletesen hallott mindent, és nem is zavartatta magát, nyugodt szívvel hallgatózott tovább. Mit nyugodt? Őrülten tomboló szívvel, hiszen Choux épp vele akart együtt dolgozni!

- …Értem, de emiatt tényleg ne aggódj! Egy éjszakát túlélünk, nem?... Maradjatok ott a szüleidnél, Lola biztos élvezi majd. Ez a vihar nem tűnik játéknak, jobb, ha nem vezetsz haza ilyen időben… Persze drágám, holnap találkozunk… Igen, te is nekem… Puszild meg Lolát helyettem is…

Choux letette a telefont. Pippa hirtelen azt sem tudta, hol van. Az agya olyan sebesen járt, olyan követhetetlen gyorsasággal cikázott a most hallott információk és a jövőről való édes ábrándozások között, hogy abba egészen beleszédült. Gyorsan! Azonnal cselekednie kellett. Choux ma egyedül tölti az éjszakát!

- Choux! Gyere kérlek az irodámba! Van itt valami, amit azonnal meg kell beszélnünk! – hallatszott ekkor a főnök kiáltása egy távoli ajtó mögül, mire Choux kilépett a szobájából, s Pippának szelíd mosollyal csak ennyit dobott:

- Inkább menj haza, Pippa, majd holnap megbeszéljük. – és már el is tűnt a kanyarban.

Holnap?!

De hát a holnap az már egy másik világ lesz…!

A holnap az nem lesz holnap!

Nem! Pippa tudta, hogy neki és Choux-nak még ma a végére kellett járnia kettőjük ügyének.

És ő már azt is tudta, hogyan lendítse előre a sors szekerét.

A tenyereit dörzsölte. És sokatmondón vigyorgott.

Bocsi főnök, de ma egy másik ügyön dolgozom! És ezzel enyém az utolsó szó! Képzeletben, legalábbis…

Choux háza az egyik távoli kertvárosi rész szépséges negyedében tornyosult. Pippa gondosan leparkolta a kocsiját egy láthatatlan mellékutcában, s most épp légzőgyakorlatokat végzett, lehunyt szemekkel. Rettenetesen izgult. S ehhez pont most, drámai aláfestésként hatalmasat dörgött az ég is. Elfintorodott, de nem maradt más választása. A mai este sorsfordító lesz, mindent megváltoztató, felejthetetlen. Érezte.

Kiszállt hát a kocsiból, pont abban a pillanatban, amikor az eső is esni kezdett. Helyesebben mondva zuhogni, mint a monszun. Igaz, hogy élőben még soha nem látott olyat, de pont így képzelte el. Monszun! Milyen béna egy szó!

Keresett magának egy formás kis bokrot menedéknek, és mögé bújva rátapasztotta szemeit Choux házának kapujára. Mindjárt itt kell lennie. Biztos gyorsan megbeszélték azt a fontos dolgot a főnökkel, és mostanra már úton is van hazafelé. Csak egy-két perc, és már itt is lesz. És akkor előadhatja végre a dalt, majd bezsebelheti érte az elismerést. És persze Choux helyben keletkező, örök szerelmét…

Lehet, hogy a gitárt nem kellett volna a kocsiban hagynia.

De most már nem mehetett vissza érte, biztos pont abban a pillanatban érkezne meg Choux is és pont elszalasztanák egymást… Nem baj, csak egy-két perc… Csak az eső ne esne ilyen kegyetlenül…!

Három kerek órával és tizenkét perccel később Pippa még mindig ott rostokolt a bokor mögött. A zuhogó esőben, mezítláb. Gitár nélkül. Choux nélkül. Már pontosan kilencszer sírta el magát idáig, de pontosan kilencszer is győzte meg magát végül, hogy minden szenvedésnek meglesz a maga fizetsége, ha kibírja. És Choux-ért igenis kibírta. Csak a búvárruhává avanzsált selyemruha ne tapadt volna olyan elviselhetetlen jeges hidegséggel minden egyes libabőrös porcikájára!

Újabb visszatarthatatlan könnycseppek gyülekeztek.

Ahh! Egy autó! Ez Choux lesz, az ő házánál lassított. Aztán kanyarodott. És behajtott? A garázsba… Anélkül, hogy Choux kiszállt volna, és Pippának akár csak egy másodpercnyi ideje is lett volna felhívni magára a figyelmet.

Kis híján elsírta magát tehetetlenségében, és kis híján elájult hidegségében, de most egyiket sem tehette meg.

Új tervre volt szüksége.

Azonnal.

Úgy fél órával később, dideregve, lilára fagyva, és csontig ázva becsöngetett Choux ajtaján. Annyira izgult, hogy alig kapott levegőt. És még csak terve sem volt! Az elmúlt fél óra alatt úgy tűnt megfagyott az amúgy mindig nagyon eleven és hibátlanul szuperáló agya, és csak annyit tudott kitalálni, hogy most már semmiképp sem állhat Choux elé egy gitárral. Nincs az a fedősztori a világon, amivel megmagyarázhatná, hogy került ide éjnek évadján, özönvíz idején egy ártatlan kis szerenáddal. Bárhonnan is nézte, nem tűnt volna eléggé spontánnak… Nincs az a kibeszélőkészség ami eloszlatná a kétséget, hogy Pippa,… Hogy is fogalmazzunk? Hát, egy csöppet túlbuzgó…

Megnyikordult az ajtó.

- Pippa! Jézusom! Veled meg mi történt? Gyere be gyorsan, teljesen el vagy ázva!

Siker!

Choux először egy nagy, bolyhos törölközőbe csavarta bele Pippát, miközben ő épp zavaros alibit improvizált. Valamit egy családi vacsiról, hazafele lerobbant kocsiról, és otthon felejtett telefonról. Úgy tűnt, Choux mindent bevett, Pippa fellélegezhetett. S végre a lényegre fókuszálhatott: Choux helyben keletkező, örök szerelmének kicsikarására…

A konyhában ültek, Pippa a pulton, Choux vele szemben, egy bárszéken. A poharaikat bámulták némán. Forralt bor vöröslött benne, nem valami érdekes. Inkább az a félszegség, ügyetlenség, halvány feszélyezettség, amit szemmel láthatóan Pippa jelenléte váltott ki Choux-ból. Na, az már nagyon is érdekes volt! Pippa azt sem tudta, hova legyen izgalmában, amikor épp el merte hinni magának, hogy Choux igenis azért forrázta le a kezét – háromszor is –, mert túl sokáig felejtette a tekintetét az övében. Vagy, hogy azért dörzsölgette a törölközőn át a hátát és a karját olyan kitartóan, olyan kedves mosollyal, szinte már simogatva, mert egyszerűen csak hozzá akart érni. Vagy, hogy azért füllentette azt, hogy a kocsija sajnos épp a szerelőnél van, hogy ne tudja őt máris hazafurikázni, és legyen indoka tovább marasztalni.

Choux megköszörülte a torkát. Pippa felpillantott rá. Találkozott a tekintetük. Pippa pirulva nevetett zavarában, de Choux komoly maradt. Felállt. Pippa ettől halálra rémült. Közelebb lépett. Fogva tartotta a tekintetét. Pippa megőrült izgalmában, de érezte, Choux sem sokkal nyugodtabb. A pultra tette a poharát, majd elvette Pippájét is. Újra a szemébe nézett. Most már nem tűnt félszegnek, sem ügyetlennek. Gyönyörű, magabiztos férfi volt, és Pippa majd megveszett érte. Sokáig néztek így farkasszemet, karnyújtásnyi távolságból, s Pippa érezte a belőle áradó férfias erőt. Beleborzongott. Choux a térdére simította a tenyerét. Forró volt. És elviselhetetlenül vérlázító.

- Gyere velem a nappaliba. Ott kényelmesebb. Begyújtom neked a tűzhelyet. – mondta határozottan, és egyetlen mozdulattal lekapta Pippát a pultról. Tenyerébe zárta finom ujjait, és szó nélkül maga után húzta a nappali felé.

De csak az ajtóig jutott vele.

Ott váratlanul megtorpant, és visszafordult hozzá. Pippának még észbe kapni sem maradt ideje, Choux olyan hirtelen kapta az ölébe. Lábait a derekára kulcsolta, hátát a félhomályos folyosó falának nyomta. Perzselt a tekintete, miközben fojtott hangon csak ennyit mondott:

- Pippa…! – majd lázasan az ajkára siklott. Szomjazón, hevesen csókolta.

Pippa hagyta, hadd robbanjon fel a lelke: vad szenvedéllyel csókolt vissza.

Lehunyta a szemét, s mikor újra kinyitotta, az ablaka alatt rostokoló kukásautó éktelen ricsajára ébredt. Aztán, amikor a fémes csikorgás fölé becsatlakozott egy férfi hisztérikus tenor szólója is, a zaj egyszerűen elviselhetetlenné vált:

- Ezt nem hiszem el! Nézze meg mit csinált a kocsimmal! Végighúzta az egész oldalát! Az istenit! Azt a rohadt…

Pippa szíve hatalmasat dobbant, felpattant az ágyában.

Máris másnap van?! Lehetséges ez? Máris reggel?!

Alig akarta elhinni. Alig bírta visszafogni magát, a csalódottság kis híján szétfeszítette.

Órákon át kínlódott szíveszakadtan az ágyában, mire végül fel bírt kelni.

Hatalmas késéssel ért csak be a munkahelyére, ma nem volt önmaga. Ez volt élete legrosszabb napja. A tegnap éjjel a lehető legborzalmasabb pillanatban szakadt meg. Mielőtt még igazán kiélvezhette volna, hogy Choux végre az övé volt. Csak pont addig tartott, hogy még megtudja, lett volna nála esélye. Hogy igenis lehetett volna közöttük valami. Aztán puff, az egész a semmibe veszett. Soha nem is létezett.

A tegnap éjjel a valóságban soha nem történt meg.

Pippa kilépett a liftből és szíve is megállt.

- Ahh…! – lehelte, s ennél több nem is jutott az eszébe. Ő állt előtte.

- Pippa! De jó hogy itt vagy! – nyögte Choux meglepetten, s úgy tűnt, halványan elvörösödött. – Azt hittem nem dolgozol ma… - folytatta most már szemmel láthatóan égető zavarban. – Szóval… lenne egy perced? Tudnál segíteni…? – kezdte, de ekkor hirtelen a szavába vágott a főnök kiáltása.

- Choux! Gyere kérlek az irodámba! Van itt valami, amit azonnal meg kell beszélnünk!

Choux zavart mosollyal a hajába túrt, és mielőtt a főnök irodájába sietett volna, így szólt:

- Mindjárt visszajövök, Pippa, kérlek, várj meg a szobámban!

A tekintete. A tekintete olyan áthatón, olyan kifejezőn csillogott, hogy Pippa beleremegett. Nem értette, hogyan lehetséges ez.

Choux talán emlékezik? Lehetetlen!

Betántorgott a szobába, ahogy Choux kérte, és lerogyott az első székre. Meg akarta hódítani Choux-t, mint még soha. És évek óta most először érezte, hogy talán esélye is lenne rá.

Igen!

Hirtelen megint annyira izgatott és tettre kész volt, hogy alig bírt magával. Legszívesebben már holnapra megint megrendelt volna egy ilyen extra napot. Vagy, ahogy magában hívta: ajándék napot. Legszívesebben most rögtön behunyta volna a szemét, és addig koncentrált volna, amíg a szemhéjai mögött felsejlő lilás színű fényszálak meg nem erősítették volna, hogy a kívánsága meghallgattatott. Ez volt Pippa kedvenc játéka. Kicsit félt, hogy talán máris függőjévé vált ennek a kívánt világnak, ennek a mindig eltűnő illúziónak, de még elnyomta magában. Most annyira izgult, hogy csakis a jó oldalát látta a képességének. Magában gyorsan fel is vázolta, miket fog majd csinálni a legközelebbi ilyen ajándék napon. A régi terv, hogy megnyerje a lottó ötöst, már nem is vonzotta annyira. Most úgy döntött, kezdetnek megöli főnököt. De csak egy napra… Ő tehetett ugyanis róla, hogy Choux csak olyan későn ért haza! És el ne felejtse, a családjával is csinálnia kell majd valamit… De a többrendbeli gyilkossághoz már nem annyira fűlött a foga.

Nem baj, erre még ráér kitalálni valamit!

Hirtelen úgy megrohanta az izgatott boldogság, hogy majd’ kiugrott a bőréből. Azonnal beszélnie kellett valakivel! Előkapta a telefonját és már tárcsázott is:

- Iza! Vedd elő a legeslegvadabb fantáziádat, és őszintén válaszolj nekem a következő kérdésre! Készen állsz?

- Igen!

- Mit csinálnál, ha lenne egy egész napod, amikor megtehetnél bármit, amit csak akarsz?

Rövid csend után a lány a vonal túloldalán kedvesen dorgáló hangon ezt válaszolta:

- Drága Pippám! Én igyekszem így élni minden nap. Különben mi értelme lenne ennek az egésznek? Az életnek?