Nos, igen. Végre itt van. De mielőtt lerántanám a leplet (a türelmetlenek ugorják át a most következő bla-bla-t és kattintsanak a Tovább-ra), egy kis összesítés.
Mit is mondhatnék. Tömören: Jó volt. Kicsit bővebben: Tényleg jó volt.
Most nem fogok számszerűsíteni, mert nem szeretem az irodalomban a statisztikákat. Az állandó paraméterezés elveszi valahogy az élvezetet. Tudom, akkor minek alkalmazunk értékelőlapokat és pontozzuk a történeteket. Mert muszáj. Valahogy fel kell állítani egy "rangsort" (ezt sem szeretem), hogy a zsűri melyik írást tartja a beérkezett történetek közül - nem a legjobbnak - a legötletesebbnek, amely úgy járta körbe a témát, ami kilépett a megszokott keretek közül. Természetesen figyeltünk arra is, hogy a szerző miként alkalmazta a magyar nyelv írott és íratlan szabályait, amivel igazán varázslatossá tette a sztorikat.
A mostani pályázatnál nem voltak annyira kísérletezőek az alkotók, nem nagyon léptek át más zsánerekbe. E mellett a legtöbb pályamű megmaradt az E/1-es belső monológnál, valamilyen párkapcsolati kérdezz-feleleknél, esetleg tudathasadással válaszolgatott saját magának a Miért? kérdésre. Viszont nem találkoztunk - ahogy az utóbbi pályázatok során sem - igénytelen munkákkal. Összecsapottal igen, ahol ha egy kicsit még figyel a szerző, akkor jobbá tehette volna a történetet. De erre egy kedvenc idézetemet hoznám fel:
Nem is húznám tovább. Tádááááám!!!! Az első három helyezett, akik bekerülnek a novelláskötetbe:
1. Győrvári József - Az adatgyűjtő
2. L.Bird - Márványpult
3. Agatha Keyguard - Wildsoul.sys
3. Keresztesi Dorottya - Eredményes játék
3. Saláth Barbara - Srác
És azok (ABC sorrendben), akiknél legalább két zsűri véleménye egyezett arról, hogy érdemes a megjelenésre, így történeteiket a nyertesekével együtt továbbítani fogjuk az e-PUB Irodalmi Kávéház blog szerkesztőjéhez, aki heteken belül eldönti, mely írások kerülhetnek ki az e-PUB Irodalmi Kávéház oldalára.
Besenyődi Klára - Halhatatlan hang
Csiszár Judit - Az utolsó kérdés
Hompot Gábor - Miért
Peter F. Wolf - A kisangyal, a kisördög, meg a lelkiismeret
Peter F. Wolf - A legőszintébb válaszok
Tiszlavicz Mária - Zártosztály
Ha mi árnyak nem tetszettünk,William Shakespeare - Szentivánéji álom
Gondoljátok, s mentve tettünk:
Hogy az álom meglepett,
S tükrözé e képeket.
E csekély, meddő mesét,
Mely csak álom, semmiség,
Nézze most el úri kegy,
Másszor aztán jobban megy.
Nem is húznám tovább. Tádááááám!!!! Az első három helyezett, akik bekerülnek a novelláskötetbe:
1. Győrvári József - Az adatgyűjtő
2. L.Bird - Márványpult
3. Agatha Keyguard - Wildsoul.sys
3. Keresztesi Dorottya - Eredményes játék
3. Saláth Barbara - Srác
És azok (ABC sorrendben), akiknél legalább két zsűri véleménye egyezett arról, hogy érdemes a megjelenésre, így történeteiket a nyertesekével együtt továbbítani fogjuk az e-PUB Irodalmi Kávéház blog szerkesztőjéhez, aki heteken belül eldönti, mely írások kerülhetnek ki az e-PUB Irodalmi Kávéház oldalára.
Besenyődi Klára - Halhatatlan hang
Csiszár Judit - Az utolsó kérdés
Hompot Gábor - Miért
Peter F. Wolf - A kisangyal, a kisördög, meg a lelkiismeret
Peter F. Wolf - A legőszintébb válaszok
Tiszlavicz Mária - Zártosztály
Sziasztok!
VálaszTörlésEőször is szeretném nagyon megköszönni a pályázatot. Korábban említettem, hogy bele vagyok szerelmesedve az ilyen kreatív dolgokba. Nem csak az "Írj valamit, oszt kész" kategória, hanem megfűszerezve olyan feladattal, ami kicsit megfűszerezi a dolgokat és gondolkodásra késztet.
Tehát nagyon köszönöm !!!
Korábban soha nem vettem részt pályázaton, Ti vettétek el a szüzességem ebben a dologban. Az, hogy ebben ez a megtisztelő eredmény született, nagyon boldoggá tesz. Örömömben azonnal neki is esek egy Irsainak.
Gratulálok mindenkinek, és tűkön ülve várom, hogy elolvashassam a többiek alkotását.
Üdvözlettel kíván nagyon szép szombatot: Köpcsényi László (L.Bird)
Kedves László!
VálaszTörlésA blog indulása óta arra törekedtünk, hogy olyan pályázatokat találjunk ki, amelyek a még bizonytalan, kezdő, vagy már régóta író, de önbizalomhiányban szenvedő szerzőkben felébreszti a kihívásra való válasz kényszert. "Nehogy már ne tudjak egy ilyet megírni."Ezekkel is segítve a fejlődésüket, hogy a történeteiket úgy tudják megírni, ahogy elképzelik.
Örülünk, hogy az első alkalom ilyen jól sikerült. :)
Az alkotások jövő hét közepétől, heti bontásban kerülnek ki az Írnom kell! blogra.
Üdv:
Vass Attila
Nagyon köszönjük a lehetőséget!
VálaszTörlésIzgatottan várjuk az e-PUB kávéház döntését! További örömteli írói pillanatokat kívánok minden kedves résztvevőnek és tagnak, aki dolgozott a beérkezett munkákon! Nagyon tetszett a kihívás, és kiélezett fegyverekkel várom a következőt.
Üdvözlettel: Peter F. Wolf
Nagyon szívesen. Örültünk, hogy ennyi írni vágyó fantáziáját mozgattuk meg. Annak meg végképp, hogy számos remekművet olvashattunk. Ez a mostani az egyik legjobb mezőny volt a blog indulása óta.
TörlésÉs itt már szabad leírnom az egyéni véleményemet, a tiédet kimondottan élveztem, mind a kettőt. Ezért szorítok is, hogy átmenjen az e-PUB rostán.
Üdv:
Vass Attila
Szép napot az Idelátogatóknak!
VálaszTörlésA meghatottságtól szóhoz sem jutok! Még szerencse, hogy itt írni kell.
A köszönetekkel és a jókívánságokkal nem akarom ismételni az előttem szólókat. Valószínűleg az írás szeretete hozott minket össze ezen a weboldalon, és jó dolognak tartanám, ha a csapat együtt is maradna. Ettől függetlenül jó alkotást, megértő szerkesztőt, híres kiadót és sikeres szerzői pályafutást kívánok mindannyiótoknak.
És persze KÖSZÖNÖM az "Írnom kell!" csapatának a sok ránk áldozott szabadidőt.
Továbbá köszönöm drága anyámnak, hogy megszült, köszönöm apámnak azt a huncut spermát, amit elszórt és nem utolsó sorban a múzsának a csókot, satöbbi, satöbbi...
Remélem, ezzel a kis hülyéskedéssel nem bántottam meg senkit!
Üdv. Győrvári József (Dodo)
Kedves Attila!
VálaszTörlésHa jól emlékszem írtátok/írtad, hogy mindenki kap egy rövid értékelést a művéről. Ezt mikorra várhatjuk? Jót tenne, ha hallhatnék valami jót arról amit csináltam, csak a motiváció megtartása miatt. És persze hogy mit lehetett volna másképp írni. Hátha a következő jobban sikerül.
Üdvözlettel: Szilvia
Kedves Szilvia!
VálaszTörlésMost kellemetlen helyzetbe hoztál. :) Nem emlékszem, hogy írtam volna ilyet, főleg, ahogy ismerem magam. :)
De ha valaki szeretné megkapni az értékelőlapját, kérem, jelezze az Írnom kell! mail címén.
Üdv:
Vass Attila
Kedves Attila!
TörlésAkkor lehet, hogy én értettem félre valamit, bocsánat! :) Azért köszönöm a lehetőséget, majd jelentkezek e-mailben.
Üdv.: Szilvia
Kedves Attila!
VálaszTörlésÉrdeklődöm, hogy az e-PUB felé elküldött művek felkerülnek-e az oldalra, hogy azokat is olvashassuk?
Üdv. Győrvári József (Dodo)
Kedves József!
VálaszTörlésEzt még nem döntöttük el. Valami kecske és káposzta megoldást szeretnénk. :)
Üdv:
Vass Attila
Nagyon köszönöm a lehetőséget, és nagy öröm számomra már ez az eredmény is! Izgatottan várom az Irodalmi Kávéház döntését! :)
VálaszTörlésTiszlavicz Mária
Kedves Mária!
TörlésSzámunkra is öröm volt olvasni a novellát.
Üdv:
Vass Attila
Csak ismételni tudom az előző hozzászólásokat. Köszönöm a lehetőséget! Nagy örömmel olvastam a helyezésem, annál is inkább, mert ez felnőtt életem első novellája.
VálaszTörlésGratulálok mindenkinek! Alig várom, hogy a többiek pályaműveit is olvashassam.
Üdv:
Saláth Barbara