Hasznos tippek íráshoz V. - Szöveggondozás

Hjajj, a szöveggondozás! Ez az egyik legnehezebb feladat. Nem, nem a regény vagy novella megírása, hanem a szöveggondozás. Miközben írunk, főleg ha sokat, akkor folyamatosan fejlődünk. Egy novellánál ez nem annyira észrevehető, mint egy regénnyi terjedelemnél. Ez a fejlődés megmutatkozik az első és utolsó mondatokban, fejezetekben. Éppen ezért, miután hagytuk érni a történetet a fiókban, majd újra elővesszük, máris számos apró, néha nagyobb hibát veszünk észre. Javítgatjuk is rendesen őket. Mégis, idővel nagyon belefárad az ember. A történet nem csak a papíron, vagy a szövegszerkesztőben létezik, hanem az alkotóban is. Sőt, teljes egészében az alkotóban létezik, ezért könnyedén siklunk át hibáink felett, mivel a belsőnkben rejtőző világ kiegészíti a hiányosságokat.

kép: Peter Irvine - The Writer

Ezért nem szúrnak szemet például sokszor az olyan bakik, mint a szóismétlések, ami alá nem csak az egymáshoz közeli azonos szavakat értem, hanem például a különböző, tagmondatokat összekötő, igeidőt kifejező szavakat is. Ilyenek a: és, hogy, majd, volt, is, csak, már, stb.

A hétköznapi beszéd során elfogadható, ha sokat használja az ember, de egy irodalmi elbeszélésben már elég zavaró tud lenni. Alább pár példa, hogyan lehet tőlük megszabadulni.

Hogyan publikáljunk? – Self-publishing, Szerzői kiadás, Kiadói kiadás

kép: mara lature - Typewriter

Egy ismerősöm egyszer azt mondta: „Csak akkor állj ki a színpadra, ha már tudod, mit akarsz adni a közönségnek. Ha már fizetnek azért, hogy téged hallgassanak, már nincs idő próbálkozni.” – Vörös István (Prognózis)

Zsűritagok jelentkezését várjuk!

Zsűritagok jelentkezését várjuk az A megálló pályázatunkhoz. Feltételek:

A zsűribe jelentkezhet, aki:

- legalább egy pályázatunkon részt vett pályázóként

- az adott pályázatra (A megálló) nem adott be műveket

- vállalja, hogy adott időre a pályaműveket elolvassa, és elvégzi az értékelést

A zsűri mindig páratlan létszámú, ezért a jelentkezéseket ennek figyelembevételével fogadjuk el, vagy utasítjuk vissza. Akik nem férnek bele az adott pályázat zsűrijébe, azok automatikusan bekerülnek a következőbe, kivéve, ha nem vállalják.
Jelentkezés: irnomkell[kukac]gmail.com

Nagykutasi Tibor: Tigrisek a hómezőn

Versből novellát - vers: William Blake - Tigris

„– Tigris! Tigris! – kiabálták bele eszeveszetten a hófödte városka lakói az éjszaka csendjébe.

Bősz morgásától menekülésbe kezdtek az emberek, ki merre látott a hótól haloványan derengő sötétségben. Házak közé, dohos pincékbe húzódtak a veszedelem elől, minél távolabb, hogy kikerüljenek a fenevad látóköréből.

Megelőzte a híre. Senki nem találkozott még vele, mégis tudta mindenki, mekkora pusztítást tud végezni.

Ahogy a Tigris megállt a városka főterén, némaság ült a tájra. Tudták, fülel. Kisvártatva nyugat felől hallatszott ugyan az a velőt rázó, kísérteties hang, mint pár perccel korábban. Aztán egyszer csak elősejlett félelmetes alakja a szitáló hóesésben. Majd szépen, lassan kirajzolódott robosztus, tekintélyt parancsoló egész teste. Aztán még egy követte, a városka szélén elterülő erdő peremén. És még hat másik, szinte egy időben. Falkában indultak vadászni, és céltudatosan haladtak előre. Előbb az apróbb nyugati településeket fogták uralmuk alá, majd vérszemet kapva, kelet felé haladva bemerészkedtek egyre nagyobb városokba is.

kép:

​​

Roswitha Schrom -

​ Siberian Tiger - Beauty and Elegance

Körbezárták a várost, és álltak mind, támadásra készen. Aztán az, amelyik először jutott be a településre, és bevárta társait, végre megmutatta iszonyatos hangját. Megelégelte a várakozást, és támadásba lendült kiszemelt áldozata felé. Majd rázendített körülötte a nyolctagú halálzenekar is, és mind kiadta torkából azt a csontig hatoló üvöltést, amit ha egy ember meghall, soha el nem felejt.

Eszeveszett riadalom és kétségbeesés ült a város lakóira. Fejvesztve próbáltak menekülni, ki merre lát, feldöntöttek mindent, ami lelassíthatja a halálosztagot...

Nagykutasi Tibor: Vészjósló fényképek

Versből novellát - vers: Tóth Árpád - Lélektől lélekig

 

kép: Jemina Frdierika - I have your soul

Kinézett az ablakon, keresztül a rideg üvegen. Tekintete a távoli magasságokba révedt, szemeivel a fekete égboltot pásztázva a sötét éjszaka némaságán át. Csillagok százait látta haloványan pislogni.

Nem volt csillagász, nem ismerte a sziporkázó ég csillagképekre tagolódó rendszerét. Csupán annyit tudott a fénypontok kesze-kusza halmazairól, hogy a Földtől billiónyi mérföldekre lebegnek valahol a semmiben, onnan látszik jőni pislákoló fényük évezredekig a légüres téren át.

Szerette kerekesszékében ülve az eget kémlelni. Ilyenkor mindig eszébe jutott a világ hatalmassága, hogy mekkora a Föld, s milyen apró porszem ő is ezen a bolygón. Gondolatban beutazta az egész Univerzumot, lépdelt csillagról csillagra, harcolt űrlényekkel. Ugrált, hisz álmaiban megtehette.

A könyv illata

Mostanában egyre többször kerül terítékre az e-book kontra nyomtatott könyv közötti mérlegelés, hogy egy írónak melyik megjelenés, mit jelent.
    Lehet elemezni a két kiadási forma közötti környezeti hatásokat, árakat, presztízst, és sok minden mást. De nézzük a könyvet más szemszögből, hogy vajon az írónak és az olvasónak miért jelent "valamit", ha papír alapú könyvet tart a kezében.
    Egy könyv, azon túl, hogy esztétikailag is értéket képvisel, ne felejtsük el, hogy a mai napig az egyik leggyakoribb ajándékozási forma. Leszámítva az „ Adnom kell valamit, nézzünk egy könyvet ” kényszert. Vagy: „ Akkor legalább egy könyvutalványt veszek. ”

kép: David Pinzer - Library

Viccadict: Rézvörös csábító

Versből novellát - vers:  Madách Imre - Veszélyes játék

Trey nem várt semmit az éjszakától. Csupán barátai unszolására tartott velük a szokásos összezördülésre. A bár ajtaja előtt álldogált, fejében a menekülési útvonalat tervezgette. Csak otthon akart ülni, bekapcsolni egy jó filmet vagy játszani egyet a jól bevált, értelmetlen számítógépes játékai egyikével, amiből édesanyja véleménye szerint rég ki kellett volna nőnie.

Fáradt sóhaj kíséretében lenyomta a kilincset, közben gondolatban átkozta magát, amiért olyan erősen hű volt az ígéreteihez. Tudta jól, hogy a barátai csak jót akarnak neki, a részvételéhez pedig azért ragaszkodnak annyira, mert teljesen tisztában voltak vele, hogy Trey maga alatt van. Hónapokig tűrték, hogy magába zárkózzon a szakítás után, de mostanra megelégelték a dolgot és önkényesen eldöntötték, hogy az élete nem mehet így tovább. Talán igazuk volt, és valóban elő kellett már bújnia a csigaházából.

kép: John M. Smith - Copper Rose

Pataki Edit: Menekülés

Fanfiction kicsit másképp: Lev Tolsztoj: Kozákok című kisregényének „folytatása”

A postatrojka előállt, és Dmitrij Andrejevics Olenyin nehézkesen fészkelődött el benne. Az enyhe idő ellenére kényelmetlenebbül érezte magát, mint Moszkvából indultában, téli bundáiban, számos láb- és derékmelegítője között. Részegsége sem könnyítette meg az elmenetelt, sem kábultságot, sem emelkedettséget nem nyújtott. Mögötte maradt a falu, Novomlinszk, és a nádfödeles kapun a kiírás: „266 ház, lélekszáma 897 férfi, 1012 nő” (32.) Menekült a kis kozák településről, arról a helyről, amit megszeretett, amely erősebben magához láncolta, mint eddigi életének bármelyik korábbi színtere, s ahol a helybeliek közelebbi ismerőseivé váltak, mint vér szerinti rokonai.

kép: Olga Grigoryeva - Kozak

Nem sok minden változott benne az itt töltött időben, de „éjszakázásban elnyűtt, fakósárga arcszíne helyett orcáin, homlokán, tarkóján egészségesen, napbarnítottan piroslott a bőr.” (71.)

Fejében kavarogtak az emlékek, lelkében az érzelmek, indulatok.

Nyomasztotta Lukaska könnyelműsége. Lepergett előtte utolsó közös kalandjuk. Látta a társai előtt népszerűségét élvező ifjú vezért, a lován feszítő, tökéletes dzsigitet, az életet mentőt és életet kioltót, akit baljós előjel sem rettenthetett vissza, hogy naponta újra hőssé váljék. S aztán szemtanúja volt a pillanaton múló tragédiának is, ahogy a felelőtlen, a sorsot önmaga ellen kihívó fiatalember áldozata lett a testvére halálát megbosszuló csecsencnek. Olenyin szégyellte magát, hogy nem léphetett közbe.