Hoztam nektek egy kis szemezgetni valót. :)
"A napokban felkérést kaptam, hogy az Írnom kell! blog két, eddig megjelent antológiájáról írjak véleményt. Örömmel vállaltam a feladatot, mert szeretek új íróktól és új műfajokban olvasni. Itt mindkettő adott volt.
Azt már a kötet elején leszögezik, hogy amatőr
írók műveiből szemezgethet a vállalkozó kedvű olvasó, viszont a művek nem estek
át szerkesztésen. Úgy gondolom, ez bizonyos esetekben megbocsátható. Egy
szerkesztő sok időbe és sok pénzbe kerül.
Kezdő írók gyakori hibája a sok szóismétlés és a
túlzó hasonlatok, a nem megfelelő központozás… Ezek tanulható dolgok. Ami
elsőre javasolni tudok, hogy legyen bármilyen rövid is az írás, a szerzőnek
célszerű bétákat keresnie. Lehetőleg más korú és neműeket. Ők olyan
helyesírási, fogalmazási és logikai hibákat is észrevehetnek, amiket az író
nem.
Tudom, milyen nehéz egy kezdőnek, ha szárnyait
bontogatva kap kritikát, jártam ebben a cipőben. Az elsőkön sokan nehezen
teszik túl magukat, egyesek sokáig nem írnak. A kezdeti sértődöttségen azonban
túl kell lendülni, és meglátni a mögöttes tartalmat. Nem azért húzzák le az
írást, hogy keresztbe tegyenek a másiknak, hanem hogy felhívják a figyelmet a
hibákra, amik kis tanulással orvosolhatók. A sértő kritikát amúgy is könnyebb
felismerni, mert érdemi tanácsot nem tartalmaz. Ezekkel pedig nem kell törődni.
De térjünk is rá a novellákra." -> Tovább
Köszönöm szépen! :D
VálaszTörlés