Marc O Weaks: A megnemálló

"A megálló" pályázat Első helyezett novellája

    Emberek állnak a buszmegállóban és a buszra várnak.
    De hiába a várás, hiába a remény, a busz nem jön.
    Nagyjából öt percenként  tűnik úgy, mintha most, mintha mindjárt, aztán mégsem.
    Az emberek pedig csak állnak, és várnak. Először csak néhányan, aztán egyre többen és többen.
    Mert az újonnan érkezők azt hiszik, hogy azért vannak itt már annyian, mert pont itt, és nem is soká épp jönni fog.
    Ennyi ember nem tévedhet, ennyi ember nem várhat hiába.
    A már ott ácsorgóknak pedig reményt adnak az újak. Hiszen miért állnának be ők is, ha nem fog jönni? Miért csapódnának hozzájuk határozottan, úgy lépve a megállóba, mint akik tudják, mint akik birtokában vannak a tudásnak, ha  nem jön már sohasem.

Marc O Weaks: A pilitelorok bánata

A megálló pályázat Sci-Fi/Fantasy kategória Első helyezett novellája

 

    Két pilitelor lebegett a villogóra kapcsolt megállóban.
    Most először jártak itt, de jól ismerték már a váróhelyek működését, hiszen az egész bolygón egységesítették a tömegközlekedést.
    Végre.
    Mert óriási káosz volt, amíg minden szolgáltató azt és úgy csinált, ahogy csak akart.
    Itt volt például a fővárosi közlekedés. Rengeteg különböző népcsoport utazott állandóan innen oda, meg onnan ide. Jöttek és mentek az emberek, a pilitelorok, a mokalománok, a pendrapontók és a többi világ lakói. Hála a bolygórendszereket összekötő interglobális közlekedési rendszernek.
    Csak a helyi közlekedés volt csapnivaló. Egészen addig, amíg végre nem egységesítették. Most nem kellett mást tenni, csak besétálni, belebegni, becsúszni, belobbanni a megállót jelző amőbába, aminek a tetején ettől felkúszott és villogni kezdett a jelzőfény. És minden újabb leendő utas esetén eggyel feljebb kúszott és eggyel gyorsabban villogott. Ezzel jelezve az érkező járműnek, hogy meg kell-e állnia, és hány utasra kell számítania.

Köles Hajnalka: Szálljunk fel a buszra!

"A megálló" pályázat

helyen osztozó novellája

    Langyos nyári éjszaka volt, és mi az Astoriánál vártuk az éjszakait. Imádtam a belvárost, akkor is, amikor a levegő remegett a Rákóczi út felett, de Budapest éjszaka teljesen más volt. Mintha idegen világba cseppentem volna.
    A korábban ivott rozétól még kellemes zsibongást éreztem a fejemben, nevettem mindenen hangosan, de nem akartál rám szólni, hagytad, hogy jól érezzem magam. Beléd karoltam, és a tiedhez igazítottam a lépteimet.
    Ahogy ott álltunk a megállóban, olyanok lehettünk, mint valami előző korból itt maradt pár, én a pörgős szoknyámban, a festett számmal, amiről már félig lekopott a rúzs, te pedig a félhosszú hajaddal, a farmeringeddel, és a cigarettáddal, amit még csak félig szívtál el.

Sipos Zsuzsanna: TALÁLKOZTUNK MÁR...

A megálló pályázat

    „​Már megint késik a buszom” – ​mondja magában Tilda, egy kisvárosi fiatal nő, aki egyébként egy sikeres cégnél vezetői asszisztensként dolgozik. Tilda kb. 165 cm magas, félhosszú, hullámos barna haja van és zöld szemei.

    Esik az eső, de reggel a kedvenc fehér nadrágkosztümjét vette fel.

Tris McAdams: KISKEDVENCEK

kép: Edina - Funny Monsters

kép forrás: http://www.deviantart.com/art/FUNNY-MONSTERS-snow-goble-215409873

"A megálló" pályázat Sci-Fi/Fantasy kategóriában

    Négy ember állt a megállóban, és a buszra várt. Az utca szokatlanul üresnek tűnt ezen a fülledt meleg napon. Pár pillanattal később, havazni kezdett. A négy ember egyszerre kapta fel a fejét: legalább 25 fok volt. Döbbenten néztek egymásra, majd vissza az égre. De a havazás, amilyen váratlanul kezdődött, olyan hirtelen abba is maradt.
    Az idősödő nőről patakokban folyt a víz, hátára tapadt ruhájában türelmetlenül topogott. Megint túlöltözött. Sose tudta eltalálni mit lenne érdemes felvenni, s ha már így esett, inkább több legyen rajta, mint kevesebb. Utált fázni. A torka is kiszáradt. Kihajolt, hátha jön a busz. Az a nagydarab fiatalember persze úgy állt meg, hogy ne lássa enélkül. Naná, hogy nem jön, állandóan késik. A lába majd leszakadt. Odavonszolta magát az üléshez és lerogyott rá. Szatyrát maga mellé lendítette, s az kisebb csörömpöléssel tottyant a fémülőkéhez. Szuszogva próbálta összeszedni az erejét. Fenekét vágta a fémrács, ami kényelmetlen magasan volt, lába úgy lógott a levegőben, mint gyerekkorában, és a megálló oldalüvegei felerősítették a meleget. Hátán még egy izzadságpatakocska indult el. Egyre feszültebb lett. Fészkelődve oldalra fordult, és akkurátusan elkezdte feltúrni a szatyrot, a vizesüvegéért.

Andi Sweet: Harminc

kép: Christopher Hibbert - Bus Stop

kép forrása: http://christopherhibbert.deviantart.com/art/Bus-Stop-33447584

"A megálló" pályázat

    És még az eső is elkezdett esni.
    Hát igen. Most már biztos, hogy ez az – gondolta magában Pippa. Mármint életének eddigi legszarabb napja. Már kora reggel tudta, hogy utálni fogja. És eddig egész hűen tartotta is magát ehhez. Az egész azzal kezdődött, hogy be kellett szólnia az ablaka előtt csiripelő, hajnalban kelő madaraknak. De nagyon csúnyán. Annyira, hogy utána kénytelen volt szórni egy kis müzlit az ablakpárkányra, engesztelésképpen.
    Később kávé helyett kakaót kapott a kávézóban, de már csak későn vette észre, busszal kellett közlekednie, mert lerobbant a kocsija, és végül nevetség tárgyává vált az új munkahelyén. Nem elég, hogy mivel ez volt álmai munkája, amúgy is halálra stresszelte magát, a mai tréningen még el is írták a nevét. Pappi. Szuper. Nagyon köszönöm. Mostantól gúnynevem is van, és még csak a kisujjamat sem kellett megmozdítanom érte.

S. M. Kinda: B-re várva

kép: Dmitry Savin - Bus stop

kép forrása: http://www.deviantart.com/art/bus-stop-279165574

A megálló pályázat

– Már negyed hét. Rég itt kellene lennie a B-nek – A nő még egy pillantást vetett az órájára, mintha az bármit is segítene a helyzetükön, majd idegesen végigsimított domborodó pocakján. A baba teljesen mozdulatlan maradt.
    – Nincs ebben semmi különös, folyton késik. – A szakállas, rongyos ruhájú férfi egyik lábáról a másikra állt, és az ezüstös utat figyelte. Ezen a ködös estén nem sok látszott belőle. Az egyik fáról, ami minden bizonnyal ott lehetett valahol mellettük, csak nem látták, ütemesen csöpögött a víz. Pontosan olyannak hallatszott, mint egy óra kattogása.
    – Sehol egy telefonszám – rikoltott fel hirtelen egy egyenes hátú, telt asszonyság a buszmegálló táblája előtt. – A menetrendet valamelyik guillotine alá való kiszedte. Felháborító. Egyszerűen felháborító! Mit képzelnek ezek magukról?! Be fogom perelni az egész társaságot!
    A nő levette tekintetét a tábláról, aminek tetejét a köd miatt látni sem lehetett, és kihívóan meredt két társára. Mivel azok nem válaszoltak, inkább csak lesütötték a szemüket vagy az alig látszó útra pillantgattak, úgy gondolta, nyugodtan folytathatja a monológját.
    – A B-nek mindig időben kellene érkeznie! – kezdte, majd tartott némi hatásszünetet. – Mégis, mit gondolnak, ráérünk életünk végéig várni rá? Na nem, azt már nem!
    Az asszonyság újra a másik kettőre nézett, de azok továbbra sem reagáltak, inkább meredten bámultak a ködbe, ahonnan a B érkeztét várták. Mintha oda tudnák csalogatni.
    – Ugyan mi bajuk maguknak?! – kiáltott felháborodva az asszony. – Ilyen bumburnyákokkal én még nem találkoztam! Hát nem állnak ki a saját jogaikért? Nem veszik észre, hogy most dühöngeniük kellene?

Ferenczi Szilvia: Alámerülés

kép: Pete Latham - On the Pier

kép forrása: http://petelatham.deviantart.com/art/On-The-Pier-435028749

A megálló pályázat: Fantasy/Sci-Fi kategóriában:

A tenger hullámai a mólót csapkodták. Lassan hajnalodott, de a köztéri lámpák még égtek, foltokban megvilágítva az egyelőre sötétségbe borult kikötőhelyet. Az egyik kétágú kandeláber a déli részre épített buszmegálló előtt állt. A lámpafej olyan formát öltött, mint egy hal farokuszonya, és úgy magasodott ott, akár a hely cégére.
    Dockland – hirdette egy keskeny tábla. A fémből és plexiből épült megállóban egy tizennyolc év körüli lány várakozott. Egyedül ült ott. Megborzongott a hűvös levegőtől, ezért összehúzta magán a sötétkék dzsekit, amit a padon talált. Szőke haját némileg eltakarta a fejére húzott kapucni. Most vetett egy pillantást a mögötte kifüggesztett menetrendre. Még várnia kellett. Túl korán érkezett, de el akarta érni a városba induló legkorábbi járatot. Időnként fészkelődött, mert a megállóba helyezett, fából készült padot egyre kényelmetlenebbnek érezte. Körülnézett. A megállóval szemben, a kikötő túlsó felén még éjjel sem állt meg a munka: óriási daruk rakodták a konténereket a teherhajókra. A környezet egyszerre tűnt a lány számára idegennek, de egyben megszokottnak is.

Miért? - pályázat

A Miért? pályázat eredménye

Írj egy olyan történetet, amely minimum 2000 szó terjedelmű, de nem lehet hosszabb 5000 szónál, és központi eleme az alábbi:
Van egy személy vagy valami, aki/ami mindig ezt kérdezi a kapott válaszra/válaszokra: "Miért?"

A válaszadók lehetnek többen, viszont a kérdező csak egy lehet, és a beszéde sem állhat többől mint a "Miért?" kérdésből. A téma kötetlen. Viszont a kérdésre adott válasznak mindig racionálisnak, ok-okozati, vagy logikai kapcsolatban kell lennie az előző válaszokkal. Zsáneri megkötés nincs.

A párbeszédek során a "Miért?" kérdésnek minimum hússzor el kell hangoznia önálló formában.

példa:

kép: Chase Stone - Grandma

A megálló - eredményhirdetés és értékelés

Itt a várva várt hideg zuhany:) Kedves Pályázó, klikkelj csak nyugodtan!:)

Hasznos tippek íráshoz V. - Világteremtés

Bátorkodtam egy nagyon kedves ismerősöm előadását kölcsönvenni ennek a témának a bemutatására.

Schuller Emil: Tündérkirály

Versből novellát - vers: Goethe - Tündérkirály


   Idősebb Kovács Márton adószakértő és befektetési tanácsadó tavalyelőtt örökölt egy meseszép, nyitható tetejű tűzpiros autót, és most elindult vele a fél országon át, hogy a fiával együtt végre meglátogassák azt a tanyát, amit a nemrég elhunyt távoli rokona ráhagyott, - mint az egyetlen élő nagykorú örökösére! A kisfiával, az öt éves sokat betegeskedő, csenevész Marcikával, végre felszabadultan, vidáman nevetgélve száguldoztak az autópályán a lenyugvó napsütésben. Márton gyerekként sokszor töltötte ott a nyarat azon a tanyán, jó pár éven át. Van annak már vagy húsz éve is, mikor utoljára ott nyaralt. Akkoriban nagyon tetszett neki a tanyasi élet. Ez a hét nap szabadság, amire már régóta vágyott, pont jókor jött. Most, hogy így rászakadt ez az örökség, úgy tervezte, hogy megtartja azt a tanyát. Legalább lesz hová lejárni ebből a zsúfolt, zajos fővárosból a csend, és nyugalom e kis szigetére, ide a jó, tiszta, szinte harapható levegőre. A kollégái irigyelték is miatta, hogy immár ez az örökség, - ez a tanya, ahová most éppen tartottak, - ez a negyedik szerencse, mely az elmúlt években érte.