Versből novellát - vers: William Blake - Tigris
 |
| kép: Brian Smith - Spectrum |
William egész órán rajzolt. Elmélyült igyekezetében orra a papírt súrolta.
A tanár odament a háta mögé. Nem szólt, csak nézte. Kicsi, görbe hátú gyerek volt William, mindenki csúfolta.
Most ránézett vizenyős, zöld szemével, szemüvege megvillant.
– Még nem vagyok készen – mondta és visszafordult a lap felé.
Nem kellett sürgetni őt, hiszen dupla órájuk volt rajzból. A többi gyerek már elveszítette a figyelem fonalát, felugráltak, zajongtak, megmutatták egymásnak az elkészült munkákat.
– Csendesebben – mondta a tanár és elindult, hogy rendbe szedje őket.
Néhány pad úgy állt, mintha az égből dobták volna a padlóra. A lelkesebb segítettek rendet rakni. A tanár összeszedte az elkészült rajzokat és az ablak mellé állt, hogy megnézze.
A gyerekek ügyesek voltak és általában teljesítették a feladatot. Ám mindig akadt olyan, aki nem jól értelmezte a tanár szavait.
– Azt kértem tőletek, hogy állatokat rajzoljatok – mondta csöndesen. – Nem autót és nem házat.
