Most, hogy már tudjuk, hogyan fogalmazzuk meg a mondandónkat, tovább viszem a gondolatot ezen a területen. A közérthetőség egy része annak, hogy az olvasók értsék, mit akarok mondani, megmutatni a szavakból szépen felépített mondatokkal.
„ A leírás az író képzeletében indul el, de az olvasóéban kell véget érnie. ” - Stephen King
Ezt
az intelmet sose veszítsük szem elől. A történetekben rejlő válaszok nem
kizárólag akkor teszik tartalmassá, emelik ki az írást, ha konkrétan megadjuk
őket. Játszunk a képzelettel olyan szinten, hogy az olvasó képzeletére bízzuk,
amit a történet mond számára. Hogy magára vonatkoztatja-e vagy sem, az már
rajta múlik. Vigyázni kell, ne írjunk mindig tanmeséket, ne akarjunk
folyamatosan erkölcsi és morális kérdésekben állást foglalni. Nem tisztünk és
az ilyen írásaink kevésbé lesznek népszerűek, mint amikor kizárólag a helyzet
viszonylagos objektív bemutatására helyezzük a hangsúlyt. Bízzunk az olvasó
értelmi és érzelmi képességeiben, hogy az adott képet, amit alkotunk számára,
megérti.
Előfordulhat
az a helyzet - ez az amire a legtöbb író áhítozik -, hogy olyan katarzisban
részesítjük ezáltal az olvasót, hogy gondolkodásmódja gyökeresen megváltozik,
életszemlélete új alapokra kerül. Nem lehetetlen, hajrá!
Kinyitottuk az olvasó képzeletkamráját, ideje megalkotnunk a
történetünket.
Akárhonnan
nézünk egy írást, akkor tud számunkra meggyőző lenni a történet, ha az a
világszemléletünkkel megegyezik. Ezért soha ne törekedjünk, hogy mindenkinek
tetsző írást akarjunk alkotni. Ez csak kudarchoz vezet. A saját
beállítottságunk megadja az alapot ehhez. Induljunk el ezen az ösvényen. Ahogy
lassan haladunk az erdő sűrűjébe, úgy fedezzük fel azokat az építőelemeket,
amelyek stabil szerkezetét fogják adni az írásainknak, ezek fogják meghatározni
majd a stílusunkat is. Ne kapkodjunk! Van, akinek az első pillanattól kialakult
kézjegyei vannak, van, akinek kell egy kis idő.
Sokszor
fogunk olyan pofonba belefutni egy-egy pályázatnál, hogy az egyedi hangvételű
írásunk a "Recycled" mappába vándorol. Ezért érdemes a pályázatok
között a számunkra megfelelőt kiválasztani. Megmondom őszintén, nehéz lesz. :)
A zsűritag egyéni értékítélete erősen rányomja a bélyegét a szubjektív
értékelésre. Ez nem baj. Sőt! Aki tényleg megfelelő készséggel és alázattal
viszonyul az íráshoz, az tanul ezekből a tapasztalatokból és jobbá válik.
Maradjunk
az írásunknál, amit azért írunk és teszünk elérhetővé, mert a bennünk
felgyülemlett gondolatokat, érzéseket, világokat szeretnénk minél több embernek
megmutatni és mint büszke szülő, dicsekedni velük.
„Bármilyen
idősek vagyunk is, csak az olyan történetet tartjuk meggyőzőnek, amely
összhangban van gondolkodásunk alapelveivel” Bruno Bettelheim – A mese
bűvöletében
Szóval,
a történetet úgy rakjuk össze a fellelt építőanyagokból, hogy a saját gondolkodásmódunk
logikai rendszere sose csorbuljon. Teljes meggyőződés tükröződjön benne. Ha
benned is kétség merül fel egy-egy részlettel kapcsolatba, akkor állj meg
addig, amíg ezt minden kétséget kizáróan meg nem szünteted. És itt jön képbe az
objektív kutatómunka. Járj utána, ásd bele magad, fedezd fel azt a világot,
amiről írni akarsz, és ezt tedd úgy, hogy aki olvassa, egy percre se akarja
lerakni a könyvet. (Mert ugye mindünk célja, hogy szép, illatos papír formában
kerüljünk az olvasók kezébe :D)
Merjünk
blődséget írni, ha a fejünkben kialakult történet logikailag megfoghatatlan.
Rugaszkodjunk el a valóságtól még akkor is, ha éppen egy történelmi regényt
írunk. Nem volt ott senki, még mi sem, hogy objektívan megcáfolhassák az
írottakat. De soha ne mondjunk ellent saját felfogásunknak. Mert amit mi
fogadunk el valóságnak, azt tudjuk hitelesen, kétséget kizáróan magabiztosan
leírni.
A műfajoknak megfelelés, mint olyan, számomra nem létezik. Ha mindenképpen megfelelni akarunk egy adott zsánernek, akkor óhatatlanul a sablonok rabjai leszünk, és amíg ezen nem változtatunk, addig ne is ábrándozzunk egyedi írásról. Nem teszünk mást, mint hűen másoljuk a már régóta ismert és elcsépelt kliséket. Gyakorlásnak nem rossz, de inkább ne tegyük. A végén még rossz szokások rögzülhetnek bennünk, amelyektől azután nehéz megszabadulni. A besorolást hagyjuk meg az igazi kritikusoknak. Mi foglalkozzunk az élvezhető történetalkotással.
A műfajoknak megfelelés, mint olyan, számomra nem létezik. Ha mindenképpen megfelelni akarunk egy adott zsánernek, akkor óhatatlanul a sablonok rabjai leszünk, és amíg ezen nem változtatunk, addig ne is ábrándozzunk egyedi írásról. Nem teszünk mást, mint hűen másoljuk a már régóta ismert és elcsépelt kliséket. Gyakorlásnak nem rossz, de inkább ne tegyük. A végén még rossz szokások rögzülhetnek bennünk, amelyektől azután nehéz megszabadulni. A besorolást hagyjuk meg az igazi kritikusoknak. Mi foglalkozzunk az élvezhető történetalkotással.
Itt
ki kell térnem egy lényeges technikai részre. Gépelünk, verjük a
billentyűzetet, szavak, mondatok, sorok garmadája lepi el a képernyőt. Szó
szerint. Sokunknak fel sem tűnik az elején, és a későbbiek során szintén
elsiklunk felette, hogy kellő szövegformázás nélkül az egész szöveg egy
egybefüggő falat alkot. Amennyiben nem sorról-sorra halad az olvasó, hanem
egyben látja, akkor egy áthatolhatatlan akadálynak érzi és inkább letesz az
olvasásról. Használjuk bátran az Enter-t és a TAB-ot egy új gondolat
indításánál. A legtöbb helyen nem fordítanak erre kellő figyelmet, hogy az
amatőr, kezdő írók figyelmét erre felhívják, és sokan nem értik, miért véreznek
el a pályázatokon. Ennek oka egyszerű. A megformált szöveghez szokott zsűri
alapból negatívan áll hozzá egy ilyen történethez és a történet egyedisége
nagyon nehezen tudja erről a pontról kibillenteni őket. Ezért írtunk egy rövid ismertetőt nektek, amiben az alapvető formázási beállításokat mutatjuk be. -> Formázás, ha már Írnom kell!
A
kellemesen szellőssé tett írást élvezettel fogják olvasni, könnyen veszi fel az
olvasó a fonalat, ha megzavarják az alkotás élvezete közben. Egy pici apróság,
mégis pozitív érzetet kelt az összhatás.Folyt. köv.
~Vass Attila ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése